Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Leleplező teszt: mégsem vízálló a Galaxy S7 Active?

Enyhén szólva is kételyeket ébresztett a Galaxy S7 Active vízállóságát firtató teszt.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Leleplező teszt: mégsem vízálló a Galaxy S7 Active?

Megszokhattuk már, hogy a Samsung úgynevezett aktív (Active) változatot is kínál zászlóshajóiból azoknak, akik gyakran kerülnek extrém helyzetekbe a telefonjukkal együtt. Így volt ez a Galaxy S6-nál és persze az S7-nél is. Az Active változatok egyik leginkább kiemelt jellegzetessége a vízállóság. A Galaxy S7 Active esetében ez azt jelenti (legalábbis a Samsung szerint), hogy akár 30 percig maradhat másfél méteres vízben a telefon, és nem lesz semmi baja. Nem árt tehát neki, ha beesik egy uszoda medencéjébe, és kiáll egy felhőszakadást is egy zsebben.

A Consumer Reportsnál meg szerettek volna minderről győződni, azonban amit találtak, az enyhén szólva is érdekes. Két Galaxy S7 Active-ot is alávetettek a vízpróbának. Az egyiket egy olyan víztartályba tették, amelyben szimulálták a 1,5 méteres mélységben tapasztalható nyomást. 30 percet töltött itt a telefon, és ugyan ez után még működött, de a kijelzőjének a nagyobb része tönkrement, és víz került a kamera lencséjébe is.

YouTube/Consumer Reports

A biztonság kedvéért egy másik telefont is vízbe tettek. Ez ugyan jobban ellenállt a megpróbáltatásoknak, azonban ennél is azt tapasztalták, hogy víz került a kamerába, és a kijelző is vibrálni kezdett. Ráadásul itt a SIM kártya foglalatában is vizet találtak. És bár hagyták néhány napig kiszáradni a telefonokat, valójában nem jöttek teljesen rendbe.

A Samsung megígérte, hogy kivizsgálja az esetet, bár hogy két független telefonnak is hibás lenne a hátoldala, arra kicsi az esély. Mindenesetre nem árt óvatosnak lennie annak, aki ilyen készüléket merítene vízbe.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.