szerző:
hvg.hu

Közel egymilliárd androidos telefont érint egy nemrég nyilvánosságra hozott sebezhetőség, a napokban viszont már jó párat „védetté nyilvánítottak”.

Négy, különösen kritikus, androidos eszközöket érintő sebezhetőséget hozott nyilvánosságra a Check Point Software mobil részlege – a részletekről itt olvashatnak.

A Google megpróbálta gyorsan orvosolni a gondot, és legfrissebb havi update-csomagjában három sebezhetőséget be is foltozott, azonban a negyedik még megmaradt, ráadásul azt sem lehet tudni, mikor érkezik meg a frissítés a telefonokra. Akinek viszont BlackBerry-készüléke van, az fellélegezhet, ugyanis a cég bejelentette, hogy amennyiben valaki futtatja a legutóbbi rendszerfrissítést, akkor mind a négy Quadrooter-sebezhetőséggel szemben védett lesz a telefonja. (Kétféle típusról, a BlackBerry Privről és a BlackBerry DTEK50-ről van szó.)

Lehet, hogy a BlackBerry nem áll az eladási listák élén (de még a közepén sem), viszont az dicsérendő, hogy elsőként tudta orvosolni ezt a meglehetősen nagy problémát. Persze nem is tehetett mást, hiszen a világ legbiztonságosabb telefonjaiként emlegeti saját készülékeit.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Villámgyorsan elkeltek a jegyek a magyar szektorokba a sorsdöntő walesi meccsre

Villámgyorsan elkeltek a jegyek a magyar szektorokba a sorsdöntő walesi meccsre

"Egyszerűen nem vette észre a Hableányt" a Viking kapitánya – befejeződött a nyomozás

"Egyszerűen nem vette észre a Hableányt" a Viking kapitánya – befejeződött a nyomozás

Hitközségi megbízottnak adta ki magát, milliókkal károsított meg egy idős nőt

Hitközségi megbízottnak adta ki magát, milliókkal károsított meg egy idős nőt

Radar 360: Karácsony köszöni, Orbán elrepült

Radar 360: Karácsony köszöni, Orbán elrepült

Ismét emelkedett a Hagibis tájfun halálos áldozatainak száma

Ismét emelkedett a Hagibis tájfun halálos áldozatainak száma

Egykori OTP-s felsővezető került az Appeninn élére

Egykori OTP-s felsővezető került az Appeninn élére