Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Windows 10 operációs rendszer és az Office 365 irodai szolgáltatás – derült ki a Microsoft Seattle-ben zajló Build fejlesztői konferenciáján. De azért nem minden felhőtlen.
A vállalat közlése szerint a Windows 10 már 500 millió számítógépen fut. Mindez komoly előrelépés a tavaly szeptemberi 400 millióhoz képest, viszont egyértelműen sehol sincs attól a várakozástól, miszerint az induláskor úgy becsülték, 2017 végére, de legkésőbb 2018-ra már 1 milliárd gépen lesz majd Windows 10. (Igaz, tavaly nyáron már a Microsoft vezetői is elismerték, hogy valószínűleg alaposan elszámították magukat.) Ez már csak azért is esélytelen, mert a W10 akkor terjedt csak igazán, amikor a megjelenés utáni egy évben ingyen lehetett rá frissíteni – mióta pénzért lehet beszerezni, értelemszerűen lanyhább a felhasználói érdeklődés.
A tavalyi Build konferencián a Microsoft vezetői még büszkén hirdették, hogy a 10-es a Windows-történelem leggyorsabban terjedő verziója, ám amikor a Mashable az idei Build konferencián, ma kérdezte erről őket, akkor már csak annyi volt a válasz, hogy nem igazán lehet összehasonlítani a különböző verziók terjedését. Ez ebben a formában kissé vállalhatatlan és nagyon átlátszó kommunikációs fogás.
További érdekesség, hogy az internetre kötött gépek esetén a Windows 7 részesedésének növekedése (!) felülmúlja a Windows 10-ét, erre nem is egyszer volt példa az elmúlt hónapokban. Ezt megtörheti majd a nemrég bejelentett Windows 10 S, az operációs rendszer azon verziója, amely jóval kevesebb erőforrást foglal le, így a szokásosnál olcsóbb laptopok kiadását teszi lehetővé. (De persze cserébe jár vele néhány komoly korlátozás.)
Ezzel együtt az 500 millió szép eredmény és fontos mérföldkő. Ahogy az is, hogy a néhány éve az asztali program helyett felhős irányba elmozdított irodai csomag, az Office 365 már 100 millió aktív felhasználóval rendelkezik.Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.