Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Helyreállt a világ rendje, nem csak börtönbe nem kell vonulnia a T-Systems és a BKK által összehozott, meglehetősen gyengére sikerült e-jegyrendszert kijátszó fiatalnak, de még a “befektetését” is visszakapta.
Egy szűkszavú, de azért informatív bejegyzés jelent meg hétfő reggel azon a Facebook-oldalon, melyet a BKK-botrány idején indult, és azóta az érintett hackernek tulajdonítanak.
Emlékezetes: a 18 éves fiú a T-Systems által harmatgyengére fejlesztett BKK-s e-jegyrendszer egyik hibáját kihasználva 50 forintért vásárolt magának jegyet a közlekedési vállalat webes felületén. Ezután a T-Systems feljelentette őt, a rendőrség pedig egy kiemelt ügynek járó odafigyeléssel kezelte az ügyet.
Miután a BKK és a T-Systems rossznak tűnő döntések sorozatával igazi botránnyá eszkalálta az alapproblémát, rengetegen álltak ki amellett: nem követett el bűncselekményt a fiatal hacker. Három héttel később a hivatalos álláspont is megváltozott, azóta már nem gyanúsítják bűncselekménnyel. És most "tesztvásárlásának" árát is visszakapta, az nem derül ki a bejegyzéséből, hogy milyen formában és melyik vállalattól.
Ennek kapcsán érdemes felidézni a botrány kapcsán született mémeket, nagyon találó képek születtek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.