Hallgassa csak: megváltozik a Samsung telefonok alapértelmezett csengőhangja
Hét évvel ezelőtt, 2011-ben hallhattuk először felcsendülni az Over the Horizon című dallamot, a Samsung telefonjainak alapértelmezett csengőhangját. Most megújítják.
Ezek után nem csoda, hogy a Samsung egyfajta beharangozóként maga osztott meg néhány videót a Galaxy S9 kapcsán, most pedig egy újabb hasonló lépést tett a gyártó. Ezúttal azonban nem specifikációról van szó, hanem a csengőhangról.
A Samsung által közzétett videó alapján úgy tűnik, megújul a Samsung készülékek alapértelmezett csengőhangja, az Over the Horizon. A cég 2011 óta használja ezt a dallamot, 2017-ben pedig kapott egy fiatalosabb változatot. A mostani viszont valahogy így hangzik majd:
A 2018-as változatot Petur Jonsson izlandi zeneszerző komponálta. A zongorán eljátszott dallammal, a hozzá csatlakozó többi hangszerrel, valamint a drónnal készített felvételekkel a Samsung az elegancia és a nyugalom érzését próbálja átadni. Persze utóbbira szükség is lesz, pláne akkor, ha valaki rápillant az árcédulára.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.