Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Másfél évtized után lecserélik a mára több ponton is sebezhetővé vált WPA2-es wifibiztonsági protokollt. Az új technológiát már az idén bevezethetik, pár éven belül, a régi routerek elöregedésével és cseréjével mindenkihez eljut.
Alig néhány hónappal ezelőtt, 2017 októberében derült fény arra a biztonsági hibára, ami minden internetezőt érint. A belga Mathy Vanhoef kutató a wifi-routerek biztonságáért felelős WPA2 protokollban talált olyan hibát, ami miatt feltörhetővé vált az eszköz.
A feltárt hiba is azt mutatta, komoly szükség van már a jelenleg 15 éve használt védelmi protokoll lecserélésére, és úgy tűnik, az idei évben véglegesedik a megoldás. Az eszközminősítéssel foglalkozó iparági szövetség, a Wi-Fi Alliance nemrég jelentette be a WPA3-as biztonsági protokollt, aminek köszönhetően jóval biztonságosabb lehet a wifis netezés.
A WPA3 a jelenleginél jobban védi a személyes adatokat az ingyenes, nyílt wifi esetében is, illetve hatékonyabb védekezést tesz lehetővé az úgynevezett brute force támadásokkal szemben is: bizonyos számú sikertelen próbálkozás után egyszerűen blokkolná a belépést. Emellett az egyszerűbb, védelem nélkül álló hálózati eszközök (például az Internet of Things eszközök) számára is védelmet nyújtana, így a hackerek ezekhez sem tudnának hozzáférni. Emellett jön a 192 bites védelem is, ami elsősorban a kormányzati szervek, vagy az ipari szereplők számára nyújthat magasabb védelmi szintet.
A fejlesztők szerint az új szabvány még az idei évben elérhető válik az otthoni és a céges routerek számára is.
Ha máskor is tudni szeretne a wifis változásokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.