szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Adolf Hitler valóban meghalt 1945-ben Berlinben, halálát kétségkívül cián és egy pisztolygolyó okozta - állapították meg francia tudósok a náci diktátor Moszkvában őrzött fogdarabjai és a neki tulajdonított koponyacsont vizsgálata révén.

"A fogak valódiak, nincs semmi kétség. Tanulmányunk bizonyítja, hogy Hitler meghalt 1945-ben" – mondta az AFP francia hírügynökségnek Philippe Charlier. Az orvosszakértői antropológiára szakosodott kutató korábban többek közt Oroszlánszívű Richárd szívének vizsgálatával hívta fel magára a figyelmet. A mostani, Hitlerről szóló tanulmány, amelyet négy másik kutatóval jegyez, pénteken jelent meg a European Journal of Internal Medicine című tudományos folyóiratban.

A Hitler rossz fogazatából és protéziséből származó minták elemzése kimutatta, hogy a fehér lerakódások fogkövek, és nem találták nyomát húsfogyasztásnak. A diktátor vegetáriánus volt.

Az eredmények révén Philippe Charlier szerint véget lehet vetni az arról szóló összeesküvés-elméleteknek, hogy Hitler nem halt meg a második világháború végén. "Nem ment tengeralattjáróval Argentínába, sem egy eldugott bázisra az Antarktiszon, sem a Holdra" – ironizált a néhányak által komolyan gondolt teóriákra reagálva a szakértő.

©

A tudósoknak 2017 márciusában és júliusában engedélyezte az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és az orosz állami levéltár a Hitlertől származó maradványok vizsgálatát, Philippe Charlier szerint 1946 óta először. A francia szakértők megvizsgálhattak egy Hitlernek tulajdonított koponyadarabot, amelynek baloldalán egy valószínűleg golyó ütötte nyílás van, de mintát nem vehettek belőle. Alakja azonban teljes egyezést mutatott a diktátornak a halála előtt egy évvel készült egyik röntgenfelvételével.

Philippe Charlier szerint tanulmányuk alátámasztja a Hitler haláláról szóló és általánosan elfogadott változatot, miszerint a náci vezér 1945. április 30-án egy berlini bunkerben halt meg feleségével, Eva Braunnal, de új elemeket is feltárt a halál okáról. "Nem tudni pontosan, hogy cianidot használt, hogy megölje magát vagy golyót repített a fejébe. Valószínűleg mindkettő" – mondta a tudós, aki szerint a fogazat vizsgálata nem találta lőpor nyomát, ami kizárja, hogy pisztolyt dugott a szájába, és inkább arra utal, hogy a nyakához vagy a homlokához tartotta a fegyvert. A protézisen észlelt kékes lerakódások "valószínűleg" a cián és a protézis fémje közötti kémiai reakcióval állnak összefüggésben.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!