Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Amerikai kutatók azonosították azt a három gént, amely kulcsszerepet játszhatott az emberi evolúció mérföldkövének számító aránytalanul nagy agy kialakulásában. Ez a három, csak az emberben található gén 3-4 millió évvel ezelőtt jelent meg, éppen az előtt, hogy a Homo sapiens elődei – a kövületek szerint – látványos agykoponya-növekedést kezdtek mutatni.
A Cell című tudományos folyóirat aktuális számában megjelent tanulmány szerzői szerint három, szinte azonos gén, valamint egy negyedik, nem működő társuk, az úgynevezett NOTCH2NL gének olyan géncsaládból erednek, amely évmilliókkal ezelőtt jelent meg, és az embrionális fejlődésben játszik szerepet. A NOTCH2NL gének különösen aktívak az agykéreg idegi őssejtjeinek tárhelyén. Az agykéregben található a legmagasabb szintű mentális funkciók, a megismerés, a nyelv, a memória, az értelmezés és az öntudat irányítása.
A kutatók azt találták, hogy ezek a gének késleltetik az embrió őssejtjeinek idegsejtté érését, ennek eredményeként nagyobb számú érett idegsejt termelődik ebben az agyi régióban.
"A fajt, ami vagyunk, az egyéneket, akik vagyunk, szélesebb összefüggésben az agykéreg határozza meg. Csodálatos dolog tanulmányozni, hogyan alakult át az evolúció során" – mondta Pierre Vanderhaeghen, a Brüsszeli Szabadegyetem és a leuveni Vlaams Biotechnológiai Intézet (VIB) kutatója.
A majom- és emberszerű tulajdonságokkal is rendelkező Australopithecus afarensis faj nagyjából abban az időben élt Afrikában, amikorra a tudósok a négy gén megjelenését teszik. A négy gén az ember legközelebbi genetikai rokonaiban nem található meg: az orangutánoknak nincs, a gorilláknál és a csimpánzoknál viszont megvan a gének nem működő rokona. A Homo sapiens két, mára kihalt "unokatestvére", a neandervölgyi és a gyenyiszovai ember azonban rendelkezett velük.
A Nature-ben szintén nemrégiben megjelent másik tanulmány szerzői számítógépes szimulációval keresték a választ a kérdésre: miért aránytalanul nagy az emberek agya? Ők társadalmi és gazdasági (evolúciós) kihívásokat is látnak a jelenség mögött.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.