Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nem elérhető az oldal, lehet, hogy a túlzott aggodalom miatt.
Szeptember 18-án, amikor kiderült, hogy változás állt be az Index tulajdonosi szerkezetében, a szerkesztőség közleményt adott ki arról, hogy egyelőre biztosított a portál független működése.
Ekkor jelentették be azt is, hogy létrehoztak egy úgynevezett szabadságmérőt, amin bárki ellenőrizheti, hogy mennyire függetlenül tud dolgozni a lap. A szabadindex.eu ugyanakkor vasárnap délutántól nem elérhető.
Szabó Zoltán tartalomfejlesztési vezető lapunk kérdésére megnyugtató választ adott: „Köszönjük az aggodalmat, tulajdonképpen éppen ez okozta a problémát: a szerver üzemeltetője és a domaint bejegyző cég szokatlanul nagynak találta a most induló site forgalmát, így időlegesen, amíg nem bizonyítjuk a bejegyző személyazonosságát, letiltotta az elérést".
Szabó hozzátette, minden szükséges dokumentumot bemutattak azóta már, így hétfőn helyreáll a site, és ezentúl ilyen probléma többet nem fordulhat elő.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.