szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az új kapcsolatokban segít, de a meglévőkben akár zavart is okozhat a mobiltechnológia a magyarok véleménye szerint – többek között ez derül ki a Samsung Electronics legfrissebb hazai felméréséből. A magyarok nagy része éppen ezért szereti magánál tudni a telefonját társaságban is, ugyanakkor a személyes találkozók alkalmával a mobilozást a többség udvariatlanságnak tartja.

Télapó napjától látható a mozikban Goda Kriszta új vígjátéka, a BÚÉK, amely a mobilozás és társaskapcsolatok egymásra gyakorolt hatását járja körül. A közelgő bemutató kapcsán a Samsung arra keresett választ legfrissebb országos felmérésében, mennyire szorosan kötődnek a magyarok mobileszközeikhez, milyen mértékben befolyásolja társas kapcsolataikat a telefonhasználat.

A magyarok mobilhasználati szokásai című felmérésből kiderül, hogy a 14-18 év közötti hazai fiatalok több mint fele (51%) gondolja azt, hogy a mobil technológia megkönnyíti a szerelem megtalálását. A felnőttek nagy hányada szintén ezen a véleményen van: több mint egyharmaduk (36%) gondolja úgy, hogy a technológiának köszönhetően könnyebbé vált az ismerkedés. Ők pedig tapasztalatból beszélnek, hiszen jó részük valószínűleg jártas az offline társkeresés terén is. Mindkét korcsoportban jelentős kisebbség vélekedik úgy, hogy a mobil megnehezíti a dolgukat.

Meglévő kapcsolatainkra a párhuzamos mobilozás és az így megosztott figyelem negatív hatással is lehet és konfliktusokat gerjeszthet – olvasható a Samsung közleményében, arra alapozva, hogy a felmérésből kiderül: a személyes interakciók során a nagy többség nem veszi jó néven, ha partnere a telefonjával foglalatoskodik. A felnőttek 86, a kamaszok 84 százalékát zavarja, ha a másik a mobilját nyomkodja személyes beszélgetés közben. Minden harmadik kamasz és minden második felnőtt pedig egyenesen nagyon zavarónak tartja ezt a viselkedést, így mindenképpen érdemes mérlegelni partnerünk igényeit, és átértékelni az elintéznivalók sürgősségét a közös programok alkalmával.

Ami a hívások fogadását illeti, a többség minden korosztályban rangsorol, ha telefoncsörgés közben éppen személyes beszélgetést folytat. A felnőttek 73 százaléka csak akkor fogadja a hívást, ha azt nagyon fontosnak ítéli meg. A kamaszok már megengedőbbek: körükben már csak 58 százalék azok aránya, akik csakis fontos ügyben válaszolnak a hívásokra.

Samsung

Ha társaságban nem is vesszük fel a telefonunkat, mivel tartalmazza személyes ügyeinket és akár titkainkat is, a legtöbben szeretjük, ha a közelünkben van. A fiatalokra ez fokozottan jellemző. Baráti társaságban a tinédzserek 68 százaléka a közvetlen közelben szereti tudni a telefonját, 26 százalék pedig könnyen elérhető helyen. A felnőttek 46 százaléka szereti a közvetlen közelében tudni a telefont és 44 százalék könnyen elérhető helyen. És hogy kerül a telefon az asztalra? A felnőttek 61, a kamaszok 65 százaléka bizony kiteszi a készüléket az összejövetelek alkalmával, felnőttek 35 százaléka felfelé fordított, 26 százaléka lefelé fordított képernyővel. A Samsung azt találta, a kamaszok körében ez az arány 36-29.

A kutatásból kiderül, hogy az azonnali információmegosztásra a felnőttek 54, a kamaszok 63 százaléka használja a telefonhívást, üzenetet pedig 41, illetve 36 százalék küld (chatprogramok és SMS).

A válaszüzenetekkel kapcsolatban máshogyan vélekednek a tinédzserek és a felnőttek. Ezen a téren főként a kamaszok érzései adhatnak okot aggodalomra és jelezhetnek esetenként akár önértékelési problémákat is. Ha nem érkezik azonnal reakció egy üzenetre, a kamaszok több mint fele (59%) úgy gondolja, a címzettnek nincs kedve válaszolni, míg a felnőtteknek csak 26 százaléka tulajdonít ilyen okot a válaszhiánynak. A kamaszok, úgy tűnik, jól ismerik saját korosztályukat: joggal sejtenek elutasítást, ha nem kapnak választ, ugyanis 39 százalékukkal szintén előfordul, hogy nincs kedvük visszaírni másoknak. A felnőttek háromnegyede időhiány miatt nem válaszol, és csak ötödük azért, mert nincs kedve.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!