szerző:
MTI / hvg.hu

Kihalási válsággal néz szembe a Föld, amelynek növény- és állatvilága a dinoszauruszok alkonya óta nem látott ütemben pusztul – figyelmeztet Cristiana Pasca Palmer, az ENSZ Biodiverzitási Egyezményének teljesítéséért felelős ENSZ-titkárság vezetője.

Palmer az egyiptomi Sarm es-Sejkben csütörtökön véget ért ENSZ Biodiverzitási Konferenciát követően adott interjút a BBC Newsnak, összegezve mindazokat a globális erőfeszítéseket, valamint az egyes emberek szintjén megvalósítható életmódbeli változtatásokat, amelyek segítenek a természet további kiszipolyozásának megakadályozásában.

A szakember szerint a bolygó növény- és állatvilágának sokszínűsége – a biodiverzitás – olyan tőke, amelynek elvesztését nem engedheti meg magának az emberiség. Mint fogalmazott, ha elveszítjük a biológiai sokféleséget, azzal tönkretesszük az embert életben tartó hálózatot. „Csendes gyilkosnak szoktam nevezni a biológiai sokféleség csökkenését, mivel a hatása nem olyan látványos, mint a klímaváltozásé, ám sok tekintetben sokkal veszélyesebb annál" – jegyezte meg az ügyvezető titkár.

©

Komoly kihatással van a bolygó egészségre, hogy az emberek mit esznek. "Nem azt mondom, hogy mindenkinek vegetáriánussá kell válnia. Ugyanakkor meg kellene értenünk, hogy a húsfogyasztásunk hozzájárul az éghajlatváltozáshoz, ami pedig hatással van a természetes élőhelyekre és ökoszisztémákra" – mutatott rá Palmer.

[A WWF szerint nem kérdés, hogy történelmi időket élünk – az a kérdés, lesz-e még folytatás.]

Ma már egyre jobban visszakövethető a különböző termékek származási helye, legyen szó a bútorkészítéshez használt faanyagról vagy a boltokban kapható élelmiszerekről. A titkárságvezető éppen ezért úgy gondolja, hogy ma már a vásárló könnyen tájékozódhat. „Vegyünk például egy tonhalas szendvicset: honnan érkezik a tonhal, a klímaváltozás más tényezők fenyegette élőhelyről?"

Az ügyvezető titkár szerint az apró növények és állatok épp olyan fontosak, mint látványosabb, népszerűbb társaik. Elmondta: gyakran kérdezik tőle, hogy miért kellene azzal foglalkozni, ha egy lepkefaj kipusztul az Amazonas-medencében, vagy egy apró bogárfaj örökre eltűnik a Földről. "Amikor elveszítjük ezeket a fajokat, akkor a természet nagyobb rendszerében betöltött szerepüket is elveszítjük" – magyarázta Palmer, aki szerint a biológiai sokféleség csökkenését megakadályozó intézkedésekhez széleskörű konzultációra van szükség az üzleti világ szereplőinek, az őslakos népek és a civil társadalom bevonásával.

A világszervezet Éghajlat-változási Kormányközi Testülete szintén nemrég adott közre egy jelentést, amely szerint az emberiségnek alig 10 éve maradt, arra, hogy csökkentse a légkörben a szén-dioxid mennyiségét. A klímaváltozás ráadásul a kihalási dominóeffektust is beindíthatja, amely végső soron a földi élet megsemmisüléséhez vezet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Az ellenzék elfoglalta a pulpitust, Orbán arcába sípoltak, de a Fidesz elfogadta a rabszolgatörvényt

Az ellenzék elfoglalta a pulpitust, Orbán arcába sípoltak, de a Fidesz elfogadta a rabszolgatörvényt

Titokzatos nevet jegyeztetett be a Samsung, így hívhatják a jövő mobiljait

Titokzatos nevet jegyeztetett be a Samsung, így hívhatják a jövő mobiljait

Tisztességtelen díjat szedni a befizetésért - banki gyakorlatokat ítélt el a bíróság

Tisztességtelen díjat szedni a befizetésért - banki gyakorlatokat ítélt el a bíróság

Engedély nélkül indítottak el egy vonatot Zalában, majdnem baleset lett a vége

Engedély nélkül indítottak el egy vonatot Zalában, majdnem baleset lett a vége

Magyar kórház épül Ukrajnában, de csak magyarok használhatják

Magyar kórház épül Ukrajnában, de csak magyarok használhatják

Még a fideszesek kétharmada is elítéli a „rabszolgatörvényt”

Még a fideszesek kétharmada is elítéli a „rabszolgatörvényt”