Farkcsóválva üdvözli az embert, lelóg a füle, füttyszóra odaüget a gazdihoz, mégsem kutya, mi az? Szelídített róka, amelyet a világon egyetlen helyen, egy szibériai kutatóintézetben tenyésztenek. Hatvanadik évéhez közeledik a világ feltehetőleg leghosszabb biológiai kísérlete, és még távolról sincs vége. A kutatók meglepő sikerrel és igen rövid idő leforgása alatt modellezik, körülbelül hogyan mehetett végbe az ősidőkben a kutya háziasítása a farkasból. Pedig a rókákat hagyományosan szelídíthetetlennek tartották.

A kísérletbe az 1950-es években fogott bele Dmitrij Beljajev. A sztálini időkben, amikor a genetika nemkívánatos áltudománynak számított, arra hivatkozott, hogy a szőrmeipart támogatja. A kísérletek hivatalosan 1959-ben kezdődtek, mégpedig szigorúan szelekcióval, nem pedig idomítással. Minden generációból a legszelídebbnek mutatkozó tíz százalékot tenyésztették tovább. Négy év múlva már akadt róka, amely az ember láttán csóválta a farkát, és 1969-ben megszületett Mecsta (Álom), az első róka, amely nem hegyezte, hanem lelógatta a fülét.
Az időközben külföldön is elismert kísérletsorozat egyik fő tanulsága, hogy a pusztán a szelídségre alapozott válogatás nyomán az állatok sok más tulajdonsága szinte automatikusan megváltozik, akár a kutyáknál vagy a házi sertéseknél. Ilyen „melléktermékek” például a fehér foltok, a barátságos pofa, a lelógó fül, a kunkori farok, a játékosság, a reagálás az emberi jelzésekre. Beljajev (aki 1985-ben hunyt el) és munkatársai kimutatták a háttérben álló hormonális és genetikai okokat is.
A Szovjetunió felbomlása után időnként a szó szoros értelmében koldulniuk kellett a több mint száz róka ellátására, később az Amerikában feltűnést keltő publikációk hatására lett pénz. Bevételt hoz újabban az is, hogy több ezer dollárért eladnak háziállatnak néhány „kutyásított” rókát.
A cikk a HVG 2018/19. számában jelent meg.