„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Felfedeztek egy kisbolygót a Naprendszerben, aminek épp olyan csóvája van, mint az üstökösöknek. Az pedig nem sok jót jelent.
“Füstölgő puskacsőként” figyelte meg egy éppen szétaprózódó főövbeli kisbolygó porcsóváit a Hubble - tudósít a csillagaszat.hu. A csillagászati szakportál cikke szerint a (6478) Gault katalógusjelű kisbolygó porcsóváit több föld felszíni távcsővel is észlelték. A megfigyelések szerint a kisbolygó gyors forgása miatt válik le róla anyag, ez okozza az égitest szétesését
A Hubble felvétele a csóvába rendeződött törmelékanyagot mutatja. A fotón 2 porcsóva is látható, amelyek két különböző esemény során alakultak ki tavaly októberben, illetve decemberben. A hosszabbik csóva mintegy 800 ezer kilométer hosszú és 4 800 kilométer vastag, a rövidebbik nagyjából negyedakkora.
Arra, hogy hogyan növeszthet az üstökösökhöz hasonló csóvát egy kisbolygó, a szakportál több lehetséges magyarázatot ad. Egyfelől, ha az égitest vízjeget tartalmaz, akkor az elpárológhat, ezt a csóva-jelenséget "kigázosodásnak" nevezik. De az is lehet, hogy a kisbolygó egy másik égitesttel (aszteroidával ütközött). A harmadik lehetőség, hogy a kisbolygó túl gyorsan pörgött, és szabályosan lerázta magáról a port.
A csillagaszat.hu cikkében ez utóbbit tartja a legvalószínűbbnek, ugyanis a megfigyelések szerint a kisbolygó tengely körüli forgási periódusa mintegy 2 óra, ami túl gyors, egy ekkora égitestnek.
Ha máskor is értesülni szeretne csillagászati híreinkről, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.