Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A nyár vége felé érkezik a Samsung idei második csúcstelefonja, a Galaxy Note10 (leszámítva persze a viharos történetű Galaxy Foldot). Ezúttal a Note10 várható színeiről kaptunk híreket.
Csúcsspecifikációkkal érkezik a nyár végén a Galaxy Note10, és a MySmartPrice értesülése szerint széles színválasztékkal. A galaxy Note 8-at és a Galaxy Note9-et kezdetben négyféle színben árulta a Samsung, azonban az idei Note már öt színben fog megjelenni. A színek között új és régi egyaránt lesz.
A Note10 megjelenik majd a Galaxy S10-től kölcsönzött prizmafehérben, prizmafeketében és flamingórózsaszínben, arról azonban egyelőre nincsen hír, hogy az S10 többi színét is átveszi-e. A Galaxy Note9-hez hasonlóan a Note10 is elérhető lesz felhőezüst színben, emellett pedig egy új piros színben is. Egyébként a Samsung azt tervezte, hogy a Galaxy S10-et is kiadja piros színben, azonban a megjelenés előtt lemondtak erről a színváltozatról. A jól ismert tipster, IceUniverse egyébként színátmenetes változatokról tweetelt, kékről és ezüstről – ez utóbbinál nem tudni, hogy vajon valójában a felhőezüst színről van-e szó.
Ahogyan azt már megszokhattuk, a Galaxy Note10 színei piacoktól és tárhelytől függően változhatnak. Az tűnik csupán biztosnak, hogy a piros színű készülék csak néhány piacon lesz elérhető (de ezek között Kína bizonyosan ott lesz).
Ami a Galaxy Note10 várható specifikációit illeti: a telefon Egyesült Államokba került változatát Snapdragon 855, míg az európait Exynos 9820 lapkakészlet hajtja majd. Az alapmodellben 8 GB RAM-ot párosítanak 128 GB-nyi natív tárhellyel, de lesz 12 GB/1 TB-os modell is. A 6.3”-es AMOLED kijelzővel érkező készüléken Android 9 Pie fut majd, a Samsung One felhasználói felületével. Minimum triplakamera várható a hátoldalon, de valószínűbb egy negyedik érzékelő megléte is. Hallani még a Galaxy Note10 Próról is, amelyik 6,7”-es AMOLED kijelzőt és bivalyerős, 4500 mAh-s akkumulátort kap. Mind a Note10-nek, mind a Note10 Prónak lesz 5G-s változata is.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.