szerző:
László Ferenc

Olcsón is meg lehet úszni egy okosított óra beszerzését. A piac egyik legolcsóbb (márkás) darabja most a Xiaomi Mi Band 4. Megnéztük, hogy mire képes a gyakorlatban az újdonság.

A Xiaomi Mi Band története 2014-ben kezdődött, ekkor jött ki ugyanis a kínai gyártó első aktivitásmérője. A kütyü hatalmas sikert aratott, még akkor is, ha nem rendelkezett kijelzővel, ezt ugyanis bőven ellensúlyozta, hogy egyszerűen használható és olcsó volt. A két évvel később érkezett második generációs kiadás már kijelzőt és érintőgombot kapott, a tavaly debütált harmadik széria pedig elsősorban nagyobb méretű, érintésérzékeny kijelzőjéről ismerszik meg.

Idén nyáron pedig kijött a sokak által várt Mi Band 4, ami konkrétan így mutat két elődje társaságában:

©

Csuklóra vele!

Az alapkoncepció továbbra is változatlan, a Mi Band 4 egy elérhető árú fitneszkarkötő. Ami sokkal kisebb, mint egy teljes értékű okosóra, és ezzel párhuzamosan nem is kínál annyi funkciót, mint egy rendes smartwatch. A Xiaomi a lényegre fókuszál, és teszi ezt generációról generációra egyre jobban.

Az új Mi Band nem nőtt – az általunk korábban már tesztelt és ötször drágább versenytársával összevetett – elődjéhez képest, olyannyira, hogy akinek van esetleg harmadik generációs modellje, az nyugodtan megtarthatja hőn szeretett szíjait az új készülékhez. Töltéshez sajnos továbbra is ki kell pattintani a szíjból a központi egységet, viszont mivel a csatlakozópontokat átvariálták, a régi töltő nem kompatibilis az új kütyüvel. Egyelőre csak bízni tudunk abban, hogy a Mi Band 5 már elegánsan, vezeték nélküli töltővel is táplálható lesz – a jelenlegi modell nem az.

©
©

Az újdonság laposabb, kevésbé cseppszerű kialakítású, mint az előző generáció. A legfontosabb változás, hogy az OLED érintőkijelző immár nem monokróm, hanem színes, ráadásul még a mérete is közel 40 százalékkal nagyobb lett. Az okostelefon-fronton dúló kávanélküliség ebben a szektorban egyelőre még nem dívik, vagyis a kijelző mellett minden irányban jelentős a kihasználatlan (műanyag)felület.

Az alul egy érintőgombbal kiegészített kijelző nemcsak szebb, hanem jobban leolvasható is lett. A fényerőt 400 nitre növelték, így ennek a Mi Bandnek végre már napsütésben is látható a kijelzője. A fényerő öt fokozatban állítható, de az igazi megoldás egy fényérzékelős automatika lenne.

©

Mit tud?

A párosított okostelefonnal immár a legújabb 5.0-ás Bluetooth szabványon keresztül kommunikáló aktivitásmérő alaphelyzetben a legfontosabb információkat, így például az időt, a dátumot, a töltöttségi szintet és a lépésszámot jeleníti meg. Újdonság, hogy a színes kijelzőben rejlő lehetőségeket kihasználva immár háttérképet is alkalmazhatunk.

A főmenüben egyszerű fel-le lapozó mozdulatokkal közlekedhetünk. Pillanatok alatt leellenőrizhetjük a pulzusunkat és újdonságként pulzusriasztást is kapunk, négynapos időjárás előrejelzést kérhetünk és persze elindíthatunk egy aktivitásfigyelést. Kültéri és beltéri futást, gyaloglást, biciklizést és újdonságként akár úszást is logolhatunk. Utóbbi esetében első körben meg kell adni a medence méreteit, és máris kezdődhet a sporttevékenység, melyről a végén részletes adatokat közöl a társított telefonon futó alkalmazás. Ebből már könnyen kikövetkeztethető, hogy teljes vízállóságot kapunk.

©

A háromtengelyű gyorsulásmérőnek és az ugyancsak háromtengelyű giroszkópnak köszönhetően a korábbiaknál pontosabb az adatrögzítés. Régi ismerős az inaktivitásfigyelő, ami riaszt, ha szerinte túl sokat görnyedünk az íróasztalnál, a zenevezérlés viszont vadonatúj fejlesztés. Ennek segítségével egyszerűen a Mi Band 4-et simogatva is vezérelhető a Spotify és a YouTube.

Bár nőtt a belső tárhely, arra még mindig nem alkalmas, hogy zenéket másoljunk a kütyüre, vagyis zenehallgatáshoz továbbra is nálunk kell legyen a mobilunk. Hasonló a helyzet GPS-fronton is, a Mi Band 4 csak a csatlakoztatott telefon által biztosított koordinátákkal képes dolgozni.

Magyarul is tud?

A nemrég teljesen átalakított Mi Fit alkalmazás igényes és egyszerűen használható felhasználói felületű, ami ráadásul teljesen magyar nyelvű. Maga a készülék magyarul még nem tud, de minimális angol tudással már abszolút kezelhető. A magyar karakterek az Á, ű, ő, ö négyest leszámítva hibátlanul megjelennek.

A kijelzőn nemcsak az üzenetek és értesítések, hanem a beérkező hívások is feltűnnek. Az üzenetekre továbbra sem lehet válaszolni, ami az 1 colnál még mindig kisebb kijelző ismeretében bocsánatos bűn. A bejövő hívások némítása viszont ekkora felületen is zökkenőmentesen megy. Az egyes értesítéstípusokhoz at alkalmazásban egyedi rezgésmintákat hozhatunk létre.

©
©

A kijelző néhány másodperc után mindig kikapcsol, de a csuklónk felemelésére azonnal újból életre kel. Utóbbi funkció időzíthető, így éjszaka az ágyban forgolódva nem kapcsol be véletlenül a képernyő. Amikor mégis szeretnénk este is használni, akkor ha úgy tetszik, csökkentett éjszakai fényerőt definiálhatunk az adott időszakra.

Új funkció, hogy a valamilyen okból levett aktivitásmérőt adott esetben csak PIN-kóddal lehet újból használatba venni. A Mi Band 4 révén megkereshetjük a valahol a közelben elhagyott mobilunkat, ezenkívül pedig természetesen a stopper, az időzítő és az ébresztő sem hiányzik a repertoárból. Bár az előd sem volt lassú, az új modell kicsit fürgébb működésűvé vált, akadással, lefagyással egyáltalán nem találkoztunk.

Az elődjénél 2 grammal nehezebb, így most már 22 grammos Mi Band 4 akkumulátor fronton 110 mAh helyett immár 135 mAh kapacitást kínál. Az üzemidő a némileg megnőtt fogyasztás miatt nem lett hosszabb, de percig sem kell aggódni emiatt. Mi 12-14 naponta dugtuk töltőre az eszközt, miközben elég sok funkciót igen gyakran használtunk. Szolidabb használat mellett pedig akár a gyártó által ígért 20 napos üzemidőt is meg lehet közelíteni. Egy teljes töltés 2 óráig tart.

©

Konklúzió

+: kicsi és könnyű, szép színes kijelző, széles szolgáltatási kör, egyszerű használat, hosszú üzemidő.

: nem teljes a magyar támogatás, nincs fényszenzor és GPS, a töltésen finomíthatnának.

Meglátásunk szerint a Xiaomi apait-anyait beleadott a Mi Band 4 fejlesztésébe, ami így olyan jól sikerült, hogy még a közvetlen elődmodellt is megéri lecserélni rá, nemhogy az eggyel korábbit. A legkomolyabb pozitívum, hogy a kijelző szebb és jobb lett, ezenkívül pedig a fejlett úszásmonitorozás, illetve a zenevezérlés mellett sem mehetünk el szó nélkül.

Mindezt 11 ezer forint ellenében kínálja a készülék, melynek megvásárlását érdemes a gyártó hivatalos hazai képviseleténél megejteni. Amennyiben éppen nincs készlethiány, a terméket azonnal átvehetjük, és a garanciális ügyintézés is sokkal egyszerűbb, mint a Kínából megrendelt példányok esetében.

A legkomolyabb rivális a mintegy 14-16 ezer forintos és nagyon hasonló tudású Honor Band 4/5. A Samsung Galaxy Fit e körülbelül annyiba kerül, mint a Xiaomi Mi Band 4, de kisebb és monokróm kijelzője van. A színes paneles Samsung Galaxy Fit már 26 ezer forint, a beépített GPS-es Huawei Honor Band 3 Pro pedig 30 ezer forintot kóstál.

A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elvérzett a Fidesz egyik kedvenc migrációs szakértője

Elvérzett a Fidesz egyik kedvenc migrációs szakértője

Szijjártó Péter: Orbán hétfőn dönt Borkairól, azt érdemes kivárni

Szijjártó Péter: Orbán hétfőn dönt Borkairól, azt érdemes kivárni

Ha az érzelmi egyensúly helyreáll, megszűnnek a tünetek is

Ha az érzelmi egyensúly helyreáll, megszűnnek a tünetek is

Továbbra is óriási a választókedv – 2,1 millióan szavaztak 13 óráig

Továbbra is óriási a választókedv – 2,1 millióan szavaztak 13 óráig

Egymillióra perelte Tiborcz Karácsonyt

Egymillióra perelte Tiborcz Karácsonyt

Tordai: Ez nagyon durva kampány volt, féltettem Gergőt

Tordai: Ez nagyon durva kampány volt, féltettem Gergőt