Kétség kívül az év egyik legjobban várt (mobilos) játéka érkezett meg szeptember végén a felhasználókhoz: a Nintendo végre elérhetővé tette a Mari Kart Tour nevű, androidos eszközökre, valamint iPhone-ra és iPadre is elérhető alkalmazását, aminek érkezését több mint másfél évvel ezelőtt jelentette be a cég.
Az ingyenes játéknak azonban a népszerűsége ellenére van egy komoly "hiányossága": nem lehet többjátékos módot választani benne. Ezt orvosolta most a Nintendo, a cég ugyanis bejelentette, hogy decemberben jön a valós idejű multiplayer opció.
A Nintendo mindezt a Twitteren jelentette be, a bejegyzésből pedig az is kiderül, hogy elsőre nem örülhet neki mindenki. Kezdésnek ugyanis azok próbálhatják majd ki a többjátékos mód béta változatát, akik Gold Pass tagsággal rendelkeznek, vagyis havonta 5 dollárt, vagyis nagyjából 1470 forintot fizetnek.
A cég egyelőre nem közölt több részletet, de remélhetőleg hamarosan bejelentik, a teszt sikeres volt, és minden játékos számára elérhetővé teszik az új játékmódot.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.