szerző:
hvg.hu

A Samsung belső ügyeire rálátó, így pontos információkkal szolgáló Ice Universe álnevet használó szivárogtató szerint nem egészen olyan lesz majd a Samsung Galaxy S11, amilyennek nemrég láthattuk.

Az elmúlt hónapokban több pletykát is lehetett arról hallani, milyen kamera kerülhet a Samsung 2020 elején érkező új csúcsmobiljába, a Galaxy S11-be. Mindez oda vezetett, hogy egy renderelt képen már azt is megnézhettük, miként nézhet majd ki a hátoldalon az optikák elhelyezkedése.

A mindig pontos információiról ismert szivárogtató, Ice Universe szerint azonban a renderelt kép meglehetősen pontatlan.

Twitterre kitett okfejtésében leírja, hogy a Galaxy S11 kamerája 5x-ös zoomra lesz képes – ő legalábbis így tudja –, ami periszkópikus rendszerben található majd meg a mobilban. Az ilyen kameráknak azonban eddig négyszögletű volt az optikájuk – elég csak a Vivo vagy az Oppo készülékeire gondolni.

Mindez azért van, mert így több fény érheti a mobilba épített szenzort – ami nem mellesleg szintén négyszögletű.

A Samsung belső dolgaira is rálátó Ice Universe szerint a nemrég megjelent, képzelt dizájn nem egészen olyan, mint amilyen a valóságban lesz a mobil, így továbbra is kérdés, milyen elrendezésben kerülnek majd a Galaxy S11 hátuljára a kamerák.

Ha kíváncsi a Samsung újdonságaira, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Antiszemita és rendőrgyalázó írásokat posztolt az egyik New Jersey-i lövöldöző

Antiszemita és rendőrgyalázó írásokat posztolt az egyik New Jersey-i lövöldöző

Trump megkérte az oroszokat, hogy ne avatkozzanak be az újabb elnökválasztásba

Trump megkérte az oroszokat, hogy ne avatkozzanak be az újabb elnökválasztásba

Magyarországra hozzák a jövő drónjait, ezek már sokkal tovább repülnek

Magyarországra hozzák a jövő drónjait, ezek már sokkal tovább repülnek

Gattuso váltja Ancelottit a Napolinál

Gattuso váltja Ancelottit a Napolinál

Meghalt egy nyugdíjas, aki grillsütővel fűtött spórolásból

Meghalt egy nyugdíjas, aki grillsütővel fűtött spórolásból

Gyurcsány művészi performanszként narancsot ragasztott

Gyurcsány művészi performanszként narancsot ragasztott