szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A NASA tudósai 10 órán át tesztelték, hogy hogyan képes mozogni a marsjáró, ami 2021-ben érkezhet el a vörös bolygóra. A jelek szerint nagyon jól.

Lassan, de biztosan haladunk az új esztendő felé, és az már most biztos, hogy tudományos szempontból igen erősen kezdjük majd a következő évtizedet. A tervek szerint ugyanis a NASA 2020 júliusában indítaná útnak a legújabb marsjáró eszközét, amit hosszú évek óta fejlesztenek a tudósok.

A robot néhány hónapja már átesett a látásvizsgálaton, júniusban pedig az is kiderült, hogy speciális kerekekkel gurulhat majd a vörös bolygó felszínén. Annak ellenére viszont, hogy a kerekeket már egy jó fél évvel ezelőtt felszerelték rá, egy dolog eddig fájóan hiányzott a tesztek közül: az, hogy kipróbálják, hogyan mozog a robot. Most ez a pillanat is eljött.

A marsjáró mozgásáért felelős NASA-tudós, Rich Rieber szerint a teszt sikeres volt, a szerkezet egy métert tett meg a neki létrehozott speciális talajon, és a kormányzása is rendben zajlott. Bár ez így elsőre igen rövid tesztnek tűnik, valójában azonban 10 órán át tartott, ennyi idő kellett ugyanis ahhoz, hogy minden rendszerét leellenőrizzék.

©

Rieber szerint a mostani tesztekben a marsjáró igazi mérföldkőhöz érkezett el, mivel most próbálták ki először az autonóm navigáláshoz szükséges rendszereket. A szerkezet ezen a téren is jól vizsgázott.

A számítások szerint a marsjáró 2021-ben érkezik majd meg a szomszédos bolygónkra, ahol az élet jelei után fog kutatni. Összességében naponta 650 láb, vagyis nagyjából 198 méter megtételére lesz képes.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!