6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Jóval kevesebb "szürke zónába" tartozó videót jelenít meg most a YouTube az ajánlórendszerében, mint egy évvel ezelőtt. De azért van még min fejleszteni.
A YouTube-ot régóta kritizálják azért, mert az ajánlott videók között olyan tartalmakat is megjelenít, amik nem feltétlenül oda valók. Ezek azok az összeesküvés-elméletet vagy áltudományos tartalmakat terjesztő videók, amelyek elvileg ugyan megfelelnek a felhasználási feltételeknek, ám tartalmuk rendkívül ártalmas lehet. Olyannyira, hogy egy korábbi tanulmány szerint a videómegosztó platform tehet arról, hogy egyre több a laposföldhívő.
A YouTube ezért 2019 januárjában bejelentette, hogy változtatni fog az ajánlórendszerén, hogy kitakarítsa onnan a "szürke zónába" tartozó tartalmakat. Ennek folyamatáról azóta nem sokat lehetett hallani, most azonban a Berkely Egyetem kutatói arra mutatnak rá, az erőfeszítés bizonyos szempontból eredményes.
A szakemberek mintegy 8 millió ajánlást vizsgáltak meg az elmúlt 15 hónapban. Hogy eldöntsék, mennyire hatékony a YouTube lépése, a kutatók egy olyan algoritmust dolgoztak ki, ami többek között a videók leírása és az ahhoz érkező hozzászólások alapján igyekezett megállapítani, hogy a kontent tartalmaz-e összeesküvés-elméletet.
Az eredmény azt mutatja, hogy a YouTube sikeresen távolította el az olyan anyagokat, amellyel azt akarták elhitetni a készítők, hogy a 9/11-es terrortámadást az amerikai kormány szervezte, vagy hogy a Föld lapos. Ráadásul 2019 júliusa és decembere között az ilyen videók ajánlása először 50, végül pedig összesen 70 százalékkal csökkent – írja a Gizmodo.
Jelenleg 40 százalékkal található kevesebb ilyen tartalom az ajánlások között, tehát bőven van még min dolgozni. Ráadásul nem is minden videó esetében sikerült ezt elérni: még mindig sokszor jelennek meg a piramisokat-az-ufók-építették témájú videók, vagy épp a klímaváltozást tagadó kontentek.
Szintén probléma, hogy a vizsgálatot úgy végezték el, hogy nem jelentkeztek be a platfomra, így nem derül ki, hogy az egyén tartalomfogyasztási szokásait figyelembe véve csökkentek-e az összeesküvés-elméleteket tartalmazó videók az ajánlott kontentek között.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.