szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Könnyen lehet, hogy ezután gyakrabban hallunk majd Kína űrbéli felfedezéseiről. A hatalmas rádióteleszkópjukon már az utolsó simításokat végzik.

Nagy lökést adhat a különféle űrjelenségek – köztük persze az örök közönségkedvenc terület, az esetleges földön kívüli létformák – kutatásának az a kínai teleszkóp, amit a tervek szerint szeptemberben kezdenek majd el használni a tudósok. A FAST (Five-hundred-meter Aperture Spherical Radio Telescope) a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban fekszik. A szerkezetet valójában már januárban bekapcsolták jegyzi meg a ChinaTechCity, de ősztől használják majd a bolygónkon kívül potenciálisan létező élet kutatására.

A FAST átmérője 500 méter, igaz, a vevőegysége egyszerre legfeljebb 300 métert tud belőle kihasználni. Csang Tungcsie, a távcsővel dolgozó vezető tudós szerint az eszközt úgy kell használni, hogy a földönkívüli élet kutatása ne menjen más tudományos felhasználás rovására.

[Vannak-e földönkívüliek, és mikor találjuk már meg őket?]

Bár a szakember szerint vannak olyan érdekes jelek, amik "E.T.-től érkezhetnek", nem valószínű, hogy ezek közül bármelyik is intelligens életformára utalna – ezek ugyanis általában pulzárokból, vagy valamilyen rádiókitörésekből származnak. Ha viszont vannak olyanok, amelyeket valóban intelligens élet sugároz, a FAST segítségével talán a nyomára lehet majd akadni.

A teleszkóp fontosságáról itt írtunk bővebben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Szójáték lett Usain Bolt kislányának neve

Szójáték lett Usain Bolt kislányának neve

Az operatív törzs már készenlétben, újabb korlátozások jöhetnek

Az operatív törzs már készenlétben, újabb korlátozások jöhetnek

Kizuhant a hetedikről és meghalt az MSI vezérigazgatója

Kizuhant a hetedikről és meghalt az MSI vezérigazgatója