Az aszály fedte fel az elveszett római emlékeket Walesben

Római kori erődök, utak, katonai táborok és villaépületek nyomait azonosították kutatók Walesben a 2018-as hőhullám idején készített légifelvételek elemzése révén.

  • MTI MTI
Az aszály fedte fel az elveszett római emlékeket Walesben

Az aszály idején kiégett földnyomok tanulmányozásával nagyjából 200 ókori helyszínt azonosítottak a szakemberek – írta meg a BBC. A szakértők szerint a mostani felfedezés kulcsfontosságú szerepet játszik annak megértésében, hogy a rómaiak miként szállták meg és uralták a mai Wales területét kétezer évvel ezelőtt.

A Britannia című folyóiratban publikált tanulmány szerint, amelyben további képek láthatók a romokról, a kutatók egy eddig ismeretlen katonai táborhely nyomait azonosították a délkelet-walesi Monmouthshire-ben.

A Wales régészeti, építészeti és történelmi örökségével foglalkozó szervezet, a Royal Commission on Ancient and Historical Monuments of Wales munkatársa, Toby Driver szerint egy olyan ideiglenes táborról van szó, amelyet az ellenséges területeken építettek fel a menetelő légiók.

A szakértők úgy vélik, hogy a Délkelet-Walesbe vezető terület egészét hasonló lelőhelyek tarkíthatják, mivel a római seregek csaknem húsz éven át harcoltak az ellenálló kelta törzsekkel.

A légifelvételek alapján a kutatóknak legkevesebb három, eddig ismeretlen római erődítmény és néhány villaépület nyomait, valamint korábban ismeretlen római útvonalak egyes szakaszait is sikerült azonosítaniuk.

Driver reményei szerint most, hogy az eddig mért legszárazabb májusán van túl a világ, hamarosan újabb légifelvételeket készíthet a térségben.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.