Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Egy olcsó és viszonylag széles körben elérhető gyógyszer, a dexametazon is használhatónak tűnik azoknál a koronavírusos pácienseknél, akiknél a betegség súlyosabb lefolyású – jelentette az Oxfordi Egyetem tudósainak eredményéről beszámoló BBC. A kutatók szerint a dexametazon alkalmazásával harmadával csökkent a lélegeztetőgépeken lévő betegek halálozási aránya.
A dexametazon az egyik vizsgált szer volt abban a nagyszabású kísérletsorozatban, mely során azt próbálták kideríteni, hogy van-e olyan, más betegségeknél már alkalmazott hatóanyag, amely – akár más szerekkel vagy kezelésekkel kombinálva –, hatékony lehet a koronavírus ellen.
A kutatók úgy becsülték, hogy ha már a járvány kipattanása előtt ismerték volna a dexametazon ilyen irányú hatását, úgy az Egyesült Királyságban legalább 5000 embert megmenthettek volna.
A szer további pozitívuma, hogy viszonylag olcsón elérhető: a tíznapos kezelés nagyjából húszezer forintos kiadást jelent.
A gyógyszerrel kapcsolatos vizsgálatot az Oxfordi Egyetem végezte, amely több mint 2000 kórházban kezelt koronavírus-betegnek adott a tablettából. A páciensek naponta egyszer kaptak 6 milligrammot, szájon át. A kutatók állítják: a lélegeztetőgépen lévő betegek esetében a halálozási kockázat 40%-ról 28%-ra csökkent a szer miatt, az oxigénre szoruló betegeknél pedig 25%-ről 20%-ra.
A más betegségeknél gyulladáscsökkentőként régóta alkalmazott dexametazon úgy segít a koronavírusosokon, hogy mérsékli azokat a károkat, melyeket az emberi immunrendszer túlzott reakciója, az úgynevezett citokinvihar okozhat.
A kutatást vezető Martin Landray professzor a BBC-nek úgy nyilatkozott: a felfedezés jelentős áttörést jelent.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.