A kisebb telefonokra vágyóknak kedvezhet az iPhone 12-vel az Apple

Meglepetést hozhat az egyik idei iPhone, mármint ami a méretét illeti, még kisebb is lehet, mint sokak által éppen kompaktsága miatt kedvelt iPhone SE.

  • hvg.hu hvg.hu
A kisebb telefonokra vágyóknak kedvezhet az iPhone 12-vel az Apple

Az idei iPhone SE viszonylag elérhető ára, no meg az iPhone 8-as alapjai miatt nagyon népszerű lehet, sőt azok is kedvelhetik, akik szeretik a kisebb telefonokat, ennek a készüléknek ugyanis 4,7”-es a kijelzője. Azonban lesz még egy másik, „zsebre vágható” iPhone is az idén, persze ez egy kicsit drágább lesz az új iPhone SE-nél.

Az ősszel debütáló iPhone 12 sorozatba bekerül egy olyan modell is, ami még az említett iPhone SE-nél is kisebb lehet: az egyik iPhone 12-ről van szó, amelynek a kijelzője 5,4” lehet. No de akkor hogyan lesz kisebb az iPhone SE-nél? Nos, az említett érték a képernyő mérete, és nem a telefontestté, ami azt jelenti, hogy a valóságban ez az iPhone 12 modell kisebb lehet majd, mint az idei iPhone SE, méghozzá a korszerű kialakításnak köszönhetően: kimaradhat például a Home gomb, amivel extra hely nyerhető a kijelző számára.

Az EverythingApplePro közzétett egy videót, amelyben összehasonlítja (a CAD-terv alapján) az 5,4”-es iPhone 12 modell 3D-s nyomtatott verzióját a 2020-as iPhone SE-vel. Ezen az látható, hogy az iPhone 12 valóban egy kicsit kisebb is lehet, annak ellenére, hogy valójában nagyobb a képernyője.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.