6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Nem lesz olcsó a Riot Games-féle Valorant egy érkező kozmetikai csomagja, amely új kinézetet ad a játékbeli fegyverekhez.
A Riot Games által kiadott Valorantot ingyen lehet játszani, ám a játékon belül elérhető kozmetikai csomagokért (szakszóval skinekért) már fizetni kell. Ebből tartja fenn a stúdió a szervereket, és persze fizeti a programozók bérét.
A stúdió nemrég bejelentette, Elderflame néven egy vadonatúj pakkot tervez kiadni, ami annyiban különbözik a többitől, hogy ezzel egy sárkányra cserélhető a virtuális puska. A kiegészítő ára borsos: ha a teljes csomagot szeretné valaki, nagyjából 100 dollárt, vagyis kb. 31 ezer forintot kell fizetnie. Ezért a pénzért négy egyedi fegyverkülső jár.
Az összeg a PC Gamer szerint a kiegészítő besorolása miatt kerül ennyibe: ez a skin az úgynevezett Ultra kategóriába tartozik, melynek darabjáért 2475, összesen pedig 9900 Valorant pontot kell adni. (A külsőből persze egyetlen darab is vásárolható, de azt értelemszerűen egyetlen puskára lehet csak rárakni. Miközben a játékban nem egy ilyen eszköz akad.)
A mikrotranzakciós játékok több ország illetékes szerve szerint is komoly problémát jelentenek, mivel a felhasználók sok esetben képtelenek kontrollálni magukat, és egy akár egy fizetésnyi összeget is elszórhatnak erre. Egy brit férfi lánya nemrég például 1,8 millió forintnyi fontot költött el a Robloxban, mert nem tudta, hogy valódi pénzt használ.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.