szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az amerikai kutatók szerint a Molnupiravir képes lehet 24 óra leforgása alatt megakadályozni, hogy a megfertőződött ember továbbadja a koronavírust. A készítményt már a betegeken tesztelik.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Könnyen lehet, hogy az eddigi leghatékonyabb gyógyszert sikerült kifejleszteni, ami segíthet leküzdeni a koronavírus-járványt. Az új antivirális szer a Molnupiravir nevet kapta, az amerikai Georgia Állami Egyetem Biomedicina Tudományok Intézetének kutatói pedig azt állítják róla, hogy képes 24 óra alatt megakadályozni, hogy a fertőzött személy továbbadja a vírust.

A Nature Microbiology című tudományos szaklapban megjelent publikációban a tudósok azt írják, ez az első, szájon át bevehető szer, amivel ilyen hatást lehet elérni. A várakozásuk szerint a Molnupiravir igen komoly segítség lehet a koronavírus terjedésének megállításában.

A vírus szaporodását gátló gyógyszert az atlantai Emory Egyetemen fejlesztették ki, eredetileg az influenza kezelésére.

©

A szert eddig görényeken próbálták ki, és a tesztek azt mutatják, hogy a Molnupiravir sikeresen csökkentette a vírusrészecskék mennyiségét a szervezetükben. A görényeket olyan állatok mellett helyezték el, amelyek nem kapták meg a szert. A vizsgálat során arra jutottak, a fertőzött állatok nem adták tovább a vírust a védtelen társaiknak.

A szakemberek szerint embereknél a gyógyszer 24 óra alatt képes lehet megakadályozni, hogy a beteg megfertőzzön másokat, és súlyos tünetek alakuljanak ki nála.

A Molnupiravir jelenleg a három fokozatú klinikai tesztelés második fokozatánál tart. Ez azt jelenti, hogy már a koronavírussal fertőzött betegek kapják meg: öt napon keresztül, 12 óránként, különböző dózisokban, hogy kiderüljön, mi az ideális adagolás.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Müller: Húsvétig minden regisztráltat be akarunk oltani

Müller: Húsvétig minden regisztráltat be akarunk oltani

Figyelmeztető sztrájkot tartottak a B. Braun Medical gyöngyösi gyárában

Figyelmeztető sztrájkot tartottak a B. Braun Medical gyöngyösi gyárában

Más csatlakozót képzelt el az iPhone-okra az Apple

Más csatlakozót képzelt el az iPhone-okra az Apple