Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Samsung szempontjából érthető lenne a döntés, hogy a Galaxy S20-ak helyett inkább az új modelleket nyomnák. A felhasználók oldaláról azonban ez nem annyira egyértelmű.
A napokban bemutatkoztak 2021 első csúcstelefon-családjának tagjai, a Samsung Galaxy S21 modellek. Természetes, hogy a gyártó most ezeket a telefonokat értékesítené, és ennek érdekében több piacról is kivonná a tavalyi modellt. Legalábbis erre utal a TechRadar értesülése, ami azt taglalja, hogy számos országban már nem szállít több Galaxy S20 modellt a Samsung, ha azok elfogynának. Mind az Egyesült Államokban, mind az Egyesült Királyságban készlethiányra panaszkodnak a kiskereskedők a Galaxy S20 triót (S20, S20 Plus, S20 Ultra) illetően, bár a Samsung nem erősítette meg hivatalosan a modellkivonást.
Bár a régebbi modellek megszüntetése bevált gyakorlat a telefonok esetében, azonban általában kétéves kifutást hagynak ezeknek. A Galaxy S20-nál viszont még egy év sem telt el. Azonban a Samsung szemszögéből nézve érthető a döntés. A Galaxy S20 ugyanis nem váltotta be a hozzá fűzött elvárásokat, miután a készülék a lehető legrosszabb időben indult. 2020 februárjában jelentették be, és egy hónappal később, amikor megkezdődött az értékesítés, az egész világ bezárkózott a koronavírus-járvány miatt. Ez sajnos igen negatív hatással volt a tavalyi modellek eladási számaira, állítólag ezért is jelentette be az új generációt a szokottnál korábban a Samsung.
Mindezt figyelembe véve valóban van annak értelme, hogy a dél-koreai cég „lecseréli” a Galaxy S20-at a Galaxy S21-re. Sokan viszont kifejezetten arra vártak, hogy a Galaxy S21 megjelenésével olcsóbban vásárolhassák meg a tavalyi S20-at, gyakori ugyanis, hogy egy új modell piacra kerülésekor csökkentik a régebbiek árát.
A Techradar idézi a Samsung válaszát arra a kérdésre, hogy tényleg eltávolítják-e a Galaxy S20 eszközöket: a dél-koreai cég állítja, továbbra is értékesítik a Galaxy S20 FE-t. A teljes Galaxy S20 sorozat elérhetősége pedig régiónként változik. Egyébként még ha nem is kapnak újabb szállítmányt a tavalyi telefonokból a kiskereskedők, a felújított modellek még egy darabig elérhetők lesznek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.