Tavaly több áramot termeltek megújuló forrásból Európában, mint fosszilis tüzelőanyagokból

Sok szempontból rossz év volt 2020, de szerencsére történtek jó dolgok is. Ilyen például, hogy Európa az elmúlt egy évben több energiát termelt megújuló forrásból, mint a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből.

  • hvg.hu hvg.hu
Tavaly több áramot termeltek megújuló forrásból Európában, mint fosszilis tüzelőanyagokból

Két szervezet közös jelentésben tette közzé, miként alakult a zöldenergia szempontjából Európa 2020-as éve. Ebben azt írták: tavaly több elektromos áram érkezett a megújuló energiaforrásokból, mint amennyi a fosszilis tüzelőanyagok elégetésével keletkezett. A szakemberek szerint mindez azért nagy dolog, mert ilyesmire még soha nem került sor.

EcoSwing

A szél-, a nap- és a vízenergia, valamint a biomassza Európa villamosenergiájának 38 százalékát adta, ami komoly növekedés a 2019-es 34,6 százalékhoz képest. Eközben a fosszilis tüzelőanyagokkal csupán a szükséglet 37 százalékát állították elő.

A legnagyobb növekedést a nap- és a szélenergia érte el, ezekből 15 illetve 9 százalékkal sikerült többet előállítani a korábbi mennyiségnél. Külön érdekesség, hogy a legnagyobb mértékben a háztartási előállítás nőtt, méghozzá Belgiumban, Svédországban és Hollandiában.

Facebook

Eközben a szén- és az atomenergia mértéke tovább csökkent 20 és 10 százalékra. A legnépszerűbb energiahordozó a gáz, amit olcsó árának is köszönhet. Ugyan ennek felhasználási aránya is csökkent 4 százalékkal, de még így is 14 százalékkal több fogy belőle, mint 2015-ben. Mindez azt jelenti, hogy a megújuló energiaforrások elsősorban a szén használatát váltják ki.

A szakemberek szerint a koronavírus-járvány nem volt túl nagy hatással a zöldenergiára való átállásra. A biomassza felhasználása 2018 óta szinte stagnál, míg a vízből származó energia a csapadék, és nem az új erőművek megépülése miatt növekedett 2019-ben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.