szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A tudósok eddig soha nem látták azt a jelenséget, amelynek létezését Albert Einstein általános relativitáselmélete már megjósolta. Most azonban egy véletlennek köszönhetően sikerült.

A fekete lyukakkal kapcsolatban az egyik legismertebb tény, hogy semmi, még a fény sem képes elszökni a belsejéből. Az az extrém fény, amit az objektum körül láthatunk annak akkréciós korongjából származik. A fekete lyukak az óriási gravitációjuk miatt úgy formálják a teret, hogy a mögöttük lévő fény is látható, ezt azonban még soha nem sikerült megfigyelniük a tudósoknak. Egészen mostanáig.

A Nature-ben megjelent publikáció szerint a tudósok közvetlenül az I Zwicky 1 galaxisban található szupermasszív fekete lyuk mögül érkező röntgensugárzást sikerült megfigyelniük, ami először fordul elő a történelem során.

Dan Wilkins, az amerikai Stanford Egyetem tudósa szerint mindez azért lehetséges, mert a fekete lyuk a rendkívül erős gravitációjával meghajlítja a teret, a fénysugarakat, és megcsavarja a körülötte lévő mágneses mezőt. A jelenség létezését Einstien általános relativitáselmélete is megjósolta már, de a mostani az első alkalom, hogy a fekete lyuk mögül látnak fényt a tudósok.

ESA

A tudósok alapvetően azért tanulmányozták a 800 millió fényévre lévő égitestet, hogy jobban megismerjék a fekte lyukak koronáját. Ez az a terület, ahol az objektum mágnese mezeje nagy energiájú részecskéket ejt csapdába. Arra csak az elmúlt években kezdtek rájönni, hogy ez a régió sokkal dinamikusabb, mint azt eddig gondolták, és extrém esetben akár el is tűnhet.

Miközben a kutatók arról gyűjtöttek adatokat, hogy a korona miként hozza létre a röntgensugarakat, különös felvillanásokra lettek figyelmesek. Kiderült, ezek az akkréciós korong mögül tükröződnek, vagyis azt a jelenséget láthatták, amit az általános relativitáselmélet már évtizedekkel ezelőtt leírt.

A csapat azt reméli, az Európai Űrügynökség új, Athena röntgenteleszkópjának segítségével a jövőben újabb felfedezéseket tehetnek a fekete lyukakkal kapcsolatban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!