Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az előzetes tervek szerint 2022-ben kapják csak meg a felhasználók a Windows 11-et, ám a fejlesztői után most a beta verziót is kiadta a Microsoft.
Bár még hónapokat kell várni arra, hogy a Microsoft elérhetővé tegye a Windows 11-et, az operációs rendszer beta változata mostantól már elérhető azok számára, akik regisztráltak a Windows Insider programba. A redmondi cég szerint ez már jóval gördülékenyebben működik, mint a korábban kiadott, elsősorban szakembereknek szánt fejlesztői változat, ám ezzel együtt is érdemes azzal számolni, hogy lesznek benne hibák, és nem minden funkció fog működni.
Ahhoz, hogy a felhasználó kipróbálhassa a Windows 11-et, az kell, hogy a futtatáshoz szükséges erőforrásokkal is rendelkezzen. Hogy ez mit jelent, arról itt írtunk korábban, de a redmondi cég is megadta annak a weboldalnak a linkjét, ahol részletezi a rendszerkövetelményeket. Azok, akik szeretnének csatlakozni a Windows Insider programhoz, ezen a weboldalon keresztül tehetik meg ezt.
A Microsoft megjegyzi, azoknak, akik korábban telepítették a fejlesztői változatot, most teljesen újra kell installálniuk az operációs rendszert, vagyis nem lesz elég frissítésként letölteni azt.
If it's not possible to switch from Dev to Beta without a clean install, shouldn't the Insider settings prevent me from selecting Beta?
— CmdrKeene | #WIMVP (@CmdrKeene) July 29, 2021
Since I'm on Dev channel, choosing this will have no effect, right? pic.twitter.com/Vn5JwWrSTS
A mostani, beta verzió kiadása azért is lehet fontos, mert az utóbbi időben feltűnt az interneten egy kamu verzió. Ezt nem érdemes telepíteni, ugyanis a működő Windows 11 helyett vírusokat kaphatunk a számítógépünkre.
Az átlagfelhasználónak azonban valószínűleg 2022-ig várnia kell arra, hogy élesben próbálgathassa a Windows 11-et.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.