Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Hogy mindez megtörtént, csak most derült ki: az adatok néhány hónap alatt érkeztek be, és további hónapok teltek el az esemény megerősítéséig.
Megérintette a Napot a NASA űrszondája, és belemerült a csillag koronájába – jelentették be kedden az Amerikai Geofizikai Unió (AGU) konferenciáján. A Parker Solar Probe áprilisban nyolcadik alkalommal közelítette meg a Napot, és ezt követően repült át a koronáján – olvasható a Physical Review Letters szakfolyóiratban.
A 2018-ban indított szonda első ízben 13 millió kilométerre volt a Nap középpontjától, amikor keresztezte az atmoszférája és az onnan kifelé tartó napszél közötti bizonytalan határvonalat. Az űrszonda már legalább háromszor lépett ki- és be a napkoronába. A tudósok szerint minden alkalommal zökkenőmentes volt az áthaladása.
„Az első és legdrámaibb alkalommal körülbelül öt óráig voltunk lent. Az öt óra nem hangzik nagy dolognak, de a Parker olyan gyorsan mozgott, hogy hatalmas távolságot tett meg ez idő alatt, ugyanis másodpercenként több mint 100 kilométeres sebességgel száguldott” – mondta Justin Kasper, a Michigani Egyetem munkatársa.
A szondától kapott adatok segíthetnek a napszél eredetének megértésében, valamit abban, hogyan hevül fel és lökődik ki az űrbe. Mivel a Napnak nincs szilárd felszíne, az események a koronában zajlanak. A mágnesesen intenzív régió közeli vizsgálata segíthet jobban megérteni a napkorona működését, ami azért is fontos, mert a napkitörések hatással vannak a földi életre is.
Az előzetes adatok arra utalnak, hogy a Parker augusztusi, kilencedik közelítése során is belemerült a koronába, de ennek megerősítéséhez további elemzésekre van szükség. Novemberben a szonda tizedik alkalommal közelítette meg az égitestet. A Parker egyre közelebb kerül a Naphoz, és egyre mélyebbre merül a koronába, egészen a 2025-ös utolsó köréig.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.