Történetének egyik legfontosabb tesztjére készül a SpaceX, hamarosan ugyanis próbaútra indulhat a Starship nevű űrhajó prototípusa. Ez az a szerkezet, amely a jövőben embereket vinne a Marsra, és ez az, aminek jó néhány prototípusa megsemmisült a korábbi tesztek során.
A legutóbbi sikeres teszt óta már azt tervezgeti a SpaceX, hogy mikor jöhet a következő. Ez lesz ugyanis az az alkalom, amikor remélhetőleg a Földet megkerülve tér majd vissza az űreszköz a bolygóra. Az egész procedúra nagyjából 90 percet vesz majd igénybe.
A SpaceX már benyújtotta a hatóságnak a kérelmet, amivel engedélyeztetnék a 90 percig tartó tesztet.
Korábban arról lehetett hallani, hogy a repülést már az év első hónapjaiban megejti a cég, erre azonban végül nem került sor. A CNBC beszámolója szerint Elon Musk úgy véli, májusban történhet meg a nagy esemény. Áprilisra 39 hajtóművet készítenek fel a repülésre, ezek integrálása pedig egy hónapot vehet igénybe.
Ezek már a Raptor 2-es hajtóművek, amelyeknél Musk szerint nemcsak a tervezés volt olcsóbb, de az előállítási költség is. A májusi dátum egyébként attól is függ, hogy az amerikai légügyi hatóság rábólint-e a tesztre. Erre legkésőbb március 28-án kerülhet majd sor.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.