6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A harmadik olyan csapatot alkották, amelyet a SpaceX rakétájával vittek fel hosszabb időre a világűrbe.
Biztonságosan visszatértek a Földre péntek hajnalban a Nemzetközi Űrállomás (ISS) űrhajósai. Az űrhajó a Mexikói-öbölben ért földet, Florida közelében.
A Crew Dragon űrhajóval a NASA három amerikai asztronautája és egy német űrhajós tért vissza a Földre, akik november 11-én érkeztek az ISS-re. A 61 éves Tom Mashburn már háromszor járt a világűrben, három társa, a 44 éves Raja Chari, a 34 éves Kayla Barron és az 52 éves Matthias Mauer viszont most először.
A 2002-ben Elon Musk milliárdos befektető által alapított SpaceX az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) kötött szerződés alapján biztosítja a Falcon 9 rakétát és a Crew Dragon kapszulát, míg a NASA a felbocsátáshoz szükséges létesítményekkel rendelkezik. A repülést és a landolást is a SpaceX központjából irányítják Los Angelesben.
A november óta az ISS-en tartózkodó űrhajósok több száz tudományos kísérletet hajtottak végre. Vizsgálták például az űrben termesztett gyapot sejtjeinek tulajdonságait, különféle gázok gyulladását mikrogravitációs környezetben és az állomáson lévő baktériumok genetikai állományát is. Új robotokat is kipróbáltak, valamint betakarították az űrállomáson termesztett chilipaprikát is.
A SpaceX hét emberes missziót hajtott már végre; ötöt a NASA-nak, kettőt pedig magánügyfeleknek. Emellett több tucatszor szállított már rakományt az ISS-re.
(Nyitóképünk illusztráció, a Crew Dragon látható rajta.)
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.