Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A környezetvédelem és a biodiverzitás megőrzése fontosabb a rövid távú gazdasági haszonszerzésnél – hangsúlyozta az ENSZ Biodiverzitási és Ökoszisztéma-szolgáltatási Kormányközi Tudományos Testülete (IPBES) által hétfőn közzétett jelentés, amellyel a világszervezet decemberi klímakonferenciáján is foglalkoznak majd.
A testület elnöke, Ana María Hernandez felhívta a figyelmet a biológiai sokféleség eltűnésének veszélyére, kiemelve, hogy a történelem során az emberiség még soha ennyire nem hagyta figyelmen kívül a természetet. Ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy sok kisebb nép ma is együtt él a természettel, a környezet az identitásuk és kultúrájuk része.
„Szemléletváltás nélkül a fenntartható fejlődés és a világban uralkodó egyenlőtlenségek felszámolása vágyálom marad” – szögezték az IPBES szakértői.
A jelentésben név szerint említenek bizonyos nagyszabású vállalkozásokat világszerte, egyebek között az Etiópia által a Kék-Níluson felépített Nagy Reneszánsz Gátat (GERD), s leszögezik: a beruházás során egyéb előnyök mellett ezen értékeket is szem előtt kell tartani.
Rámutatnak arra is, hogy a rövid távú előnyöket szem előtt tartó politikai és gazdasági döntések részben felelősek a biodiverzitás globális válságáért.
Unai Pascual, a kutatás egyik vezetője pedig szintén úgy vélte, hogy a biológiai diverzitás mostani válsága az emberiség gazdasági fejlődéshez való hozzáállásában keresendő.
A dokumentumot 80 szakértő több mint 13 ezer, az ökoszisztéma lerombolásával foglalkozó tudományos munka alapján állította össze, és 139 ország képviselője hagyta jóvá a nyugat-németországi Bonnban.
A múlt héten a szervezet egy másik jelentést is közzétett, amelyben felhívja a figyelmet arra, hogy a vadon élő fajok kizsákmányolása emberek milliárdjait sodorja veszélybe. A két jelentéssel bővebben foglalkoznak az ENSZ decemberi, Montréalban tartandó klímakonferenciáján, amely a tervek szerint 2050-ig dolgozna ki tervet a természet és a természeti erőforrások védelmére.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos kérdésekkel is foglalkozó Facebook-oldalát.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.