Eltűnt a Hundub tulajdonosa, tartozást hagyott hátra

Postai úton többször is kapott hivatalos megkeresést a „magyar Facebookot”, a Hundubot üzemeltető cég tulajdonosa, ám a leveleket egyszer sem vette át.

  • hvg.hu hvg.hu
Eltűnt a Hundub tulajdonosa, tartozást hagyott hátra

Tiszavirág-életű volt a „magyar Facebookként” beharangozott Hundub, ami 2020 végén indult el, és ami alig egy év alatt meg is bukott. 2021 augusztusában kiderült, NAV-végrehajtás alá került, azóta pedig nem sokat lehetett róla hallani.

Az Mfor most azt írta, az oldalt üzemeltető céget megszűntnek nyilvánította a Cégbíróság még júliusban, szeptemberben pedig a kényszertörlését is elrendelte. Ennél is érdekesebb, hogy a cégnek székhelyet adó személy februárban jelentette be, hogy visszavonja a székhelyhez való hozzájárulását.

Amibe belebukott a Hundub, ott hasal el Donald Trump is

Még egy milliárdos exelnöknek sem könnyű konkurálnia a piacvezető közösségi hálókkal. Ebben a világban igen alacsony a túlélési ráta, és még a legnagyobbak sem mindig értik, mi kell a sikerhez.

Kiderült azonban, hogy Pál Csabával, a Hundubot üzemeltető cég vezetőjével nem sikerült sem telefonon, sem e-mailben, sem pedig postai úton felvenni a kapcsolatot. Utóbbi módon küldték el neki a díjbekérőt, amit Pál állítólag nem egyenlített ki. 

A Hundub 2021 augusztusában állt le végleg, előzetesen viszont már több probléma is volt vele: a szolgáltatás nemcsak akadozott, de mint kiderült, gyermekpornográf képeket is küldözgettek rajta.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.