„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Kenyeret és ostyát is süthettek abban a monostorban, amit az Egysült Arab Emírségekben találtak.
Vélhetőleg az iszlám születése előtti korból származó keresztény monostorra bukkantak egy szigeten az Egyesült Arab Emírségek partjai közelében – jelentették be tisztségviselők csütörtökön. A Szinija szigetén fekvő monostor Umm el-Kaivein emírség területén, Dubajtól ötven kilométerre északkeletre található.
„A szigetet homoknyúlványok ölelik körül, és ezek egyikén fedezték fel a régészek a monostort egy építkezés miatt kezdődött feltárás során. A környék már az újkőkorszakban is lakott volt” – mondta el Timothy Power régészprofesszor, aki részt vett az ásatásban.
Ez a második ilyen épület az Egyesült Arab Emírségek területén. A szénizotópos kormeghatározás szerint alapjait 534 és 656 között, még az iszlám születése előtt tehették le. Mohamed próféta 570 körül született és 632-ben, Mekka meghódítása után halt meg. Ma az iszlám vallás a legelterjedtebb a Közel-Keleten, bár még mindig léteznek kisebb-nagyobb keresztény közösségek a térségben.
Ancient Christian monastery discovered on island off United Arab Emirates coast https://t.co/KHlFo9kBFW
— Sky News (@SkyNews) November 3, 2022
Az egyhajós monostorban keresztelőmedencét és kemencét is találtak, ahol kenyeret vagy ostyát süthettek. Szakértők azt feltételezik, hogy oltár és bortartó is állhatott a templomban. Mellette egy melléképület található négy szobával, amelyek vélhetőleg egy udvart öleltek körül. Ez a helyi apát vagy püspök lakhelye lehetett.
Történészek szerint hasonló korai keresztény templomok a Perzsa-öböltől Indiáig megtalálhatóak. Régészek Bahreinben, Irakban, Iránban, Kuvaitban és Szaúd-Arábiában is bukkantak már ilyen épületekre.
Timothy Power megjegyezte: korunkban az Egyesült Arab Emírségek egy olvasztótégely, de figyelemre méltó a lehetőség, hogy ezer évvel ezelőtt is hasonló szerepet tölthetett be. „Ez egy olyan történet, amelyet érdemes elmondani” – tette hozzá.
(A kiemelt kép illusztráció.)
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.