A 91 kilogramm súlyú, Maximusnak elnevezett, megkövesedett koponyát névtelenséget kérő tulajdonosa bocsátja árverésre december 9-én.
A koponyát a dél-dakotai Harding megyében 2020-21-ben folytatott ásatásokon találták más T. rex-csontokkal együtt. A lelőhelyet Cassandra Hatton, a Sotheby's tudományos és popkulturális részlegének vezetője „a világ T. rex fővárosának” nevezte.
Maximus csontvázának legnagyobb részét felemésztette az erózió, de az árverési ház szakértői szerint a fennmaradt koponya igazán értékes leletnek számít. A kétméteres fosszília 76 millió éves, de a koponyacsontok legnagyobb része és a T. rex számos foga is megmaradt.
Argentin paleontológusok felfedeztek egy új dinoszauruszfajt, amelynek hatalmas feje és rövid mellső végtagjai voltak. Az őshüllőmaradvány arra is segíthet magyarázatot találni, miért voltak a T. rexnek jellegzetesen és komikusan rövid elülső végtagjai.
A koponyán található két nagy sérülés nyoma arra utal, hogy Maximus feltehetően megküzdött egy másik T. rexszel. Mint Hatton hozzátette: azt nem lehet tudni, hogy mi okozta a T. rex halálát, de annyi bizonyos, hogy életében nagy harcot vívott.
Két éve New Yorkban 31,8 millió dollárért (12,7 milliárd forintért) kelt el egy T. rex csontváza.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.