T. rex-csontváz eladó! De mit szól ehhez a tudomány?
New Yorkban kalapács alá kerül egy több millió dolláros dinoszaurusz-csontváz. A paleontológusok nem örülnek.
New Yorkban kalapács alá kerül egy több millió dolláros dinoszaurusz-csontváz. A paleontológusok nem örülnek.
HVG
Londonban került árverésre egy nagyon különleges, a 17. századból származó eszköz. Egy asztrolábiumról van szó, amelyik sok mindent tud, így mutatja az időt, alkalmas mérésekre, helymeghatározásra, sőt még a horoszkópok készítését is támogatja. Annyira sokoldalú, mint egy mai számítógép vagy okostelefon.
HVG
A műtárgypiac szereplői egy évvel ezelőtt még a túlélésért aggódtak, idén azonban már óvatos bizakodással tekintenek előre. Az ArtTactic friss felmérése szerint a globális piac visszaesése megállt, és sokan forgalombővülést várnak 2026-ban – csakhogy a növekedés nem lesz általános. A vásárlók megfontoltabbak, a kockázatkerülés erősödik, és miközben a csúcsművek iránt nő az érdeklődés, a feltörekvő kortárs művészek piacát egyre nagyobb bizonytalanság övezi.
Csaknem kétmillió dollárért kelt el a Sotheby’s New York-i árverésen egy Harry Potter-illusztráció.
MTI
A francia impresszionista Szénaboglya-sorozatának egyik darabja kelt el szerdán.
hvg.hu
Olaszország egyik leghíresebb iparmágnása ezzel a nádszékes Fiat 500-assal járta a rivierát.
hvg.hu
Dmitrij Ribolovlev azzal vádolja az aukciós házat, hogy az egyik műkereskedőjén keresztül túlfizetésre vette őt rá olyan remekművekért, mint például Leonardo da Vinci Salvator Mundija.
hvg.hu
Alig tizennégy kilométert mentek a kocsival.
hvg.hu
Még ritka borért sem fizettek ennyit.
unknown
1979-ben találkozott először Freddie Mercuryval a Royal Opera House előadásán. Attól a pillanattól kezdve nagyot fordult Peter Freestone élete, és a Queen énekesének a haláláig mellette volt mint segítő és mint jó barát. Azt mondja, Mercury beteljesítette a jóslatát, és nem rocksztár lett, hanem legenda. Ő viszont a mai napig örömmel beszél arról, hogy milyen ember volt. Interjú.
Freddie Mercury karkötője is rekordáron kelt el a Sotheby’s árverésének első napján.
MTI
MTI
hvg.hu
A rajongók igazi hullámvasúton érezhették magukat az elmúlt hónapokban: először kaptak bepillantást abba, hogyan nézett ki Freddie Mercury legintimebb környezete, a Garden Lodge, majd számot kell vetniük azzal, hogy a hősük életének a tárgyi emlékei egyszer csak új tulajdonosokhoz kerülnek. A fantasztikus gyűjteményt értékesítő Sotheby’s szerdán induló árverésében visszaköszön a Queen énekesének lehengerlő életigenlése és zsenialitása, de az idő kegyetlen múlása is. Ahogy az örököse, „élete szerelme”, Mary Austin fogalmazott: itt az ideje továbblépni. Ez persze nem jelenti azt, hogy a rajongóknak ne fájna.
Az olasz sportkocsit a hetvenes években használta a Stones gitárosa.
hvg.hu
Az alkalmazottaknak készült egyedi lábbelit eddig még soha nem lehetett megvásárolni.
hvg.hu
Két dinoszaurusz-csontváz, egy repülő őshüllő és egy Loch Ness-i szörnyhöz hasonlító vízi plezioszaurusz megkövesedett maradványait bocsátja árverésre a Sotheby's aukciósház New Yorkban.
MTI
Az új tulajdonos több mint 85 millió fonttal szegényebb, de egy szép képpel boldogabb.
unknown
A csiszoltan 5 karátnál nagyobb rubinok már ritkaságnak számítanak, az Estrela de Fura 55,22 karátos.
MTI
A brutalista remekmű lesz a Sotheby´s aukciósház globális központjának új otthona.
hvg.hu
A több mint 50 esztendős versenyautót a Comói-tó partján kaptuk lencsevégre.
Mary Austin nehezen, de meghozta a döntést: kézzel írt dalszövegek, színpadi jelmezek, sőt Mercury legendás koronája is kalapács alá kerül a Sotheby’s árverésén.
hvg.hu