Az amerikai Heather Rendulic kilenc évvel ezelőtt szélütésen esett át. A nő agyában a húszas évei elején rendellenességet diagnosztizáltak az érhálózatban, ami miatt több agyvérzésen esett át, egyik reggel pedig arra ébredt, hogy a bal oldala teljesen lebénult.
Az elmúlt kilenc évben Rendulic újra megtanult járni, de a bal karját és kézfejét azóta sem tudta használni. Emiatt még az olyan egyszerű feladatok elvégzése, mint egy cipő felvétele is komoly nehézségeket jelent a számára.
Nemrég azonban ez megváltozott. A nő nyakába elektródákat ültettek a Pittsburgh-i Egyetem kutatói, így a gerincvelő egy részét stimulálni tudták az orvosok. Mindezt annak érdekében, hogy újra mozgatni tudja a bal karját.
Az idegrendszer elektromossággal kommunikál, de Heather agyvérzése után az agyából érkező elektromos jelek túl gyengék voltak ahhoz, hogy aktiválják a karja és kézmozdulatait irányító idegeket. A BBC beszámolója szerint már az első nap működött a beültetett implantátum, így a nő azonnal el tudta kezdeni használni a bal karját.
Health and science correspondent Electrically stimulating the spinal cord instantly restores some ability to control the arm and hands in people who have had a stroke, US researchers say. Heather Rendulic, from Pittsburgh, was able to cut and eat a steak by herself for the first time in nine years.
Az esetről a Nature Medicine című tudományos lapban jelent meg egy tanulmány. A kísérleti beültetést két önkéntesen végezték el, ám mindketten csak egy hónapra kapták meg az implantátumot, amit aztán el kellett távolítani. A kísérlet azonban jól mutatja, mire lehet képes a jövő orvoslása.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.