Magyar a parlamentben: átfogó vizsgálat jön a gyermekvédelemben - ÉLŐ
A miniszterelnök bejelentése szerint miniszterelnöki biztost fognak a témában kinevezni, több gyermekvédelmi vezetőt menesztettek, és kárpótlást kapnak az áldozatok.
Az EasyJet hétfői, Reykjavikból Manchesterbe tartó járatának pilótája úgy gondolta, érdemes mindenkinek megnéznie az élénken világító északi fényt.
Nemrég egy intenzív geomágneses vihar érte el a Földet, ennek köszönhetően a szokásosan csak a sarkkör közelében látható sarki fényt az északi sarkkörtől jóval délebbre – még Magyarország felett – is lehetett látni, ráadásul két egymást követő napon is. A SkyNews azt írja, az EasyJet egyik pilótája ezt használta ki, hogy a géppel egy 360 fokos fordulatot tegyen.
A beszámoló szerint az Izlandról az Egyesült Királyságba tartó járat fedélzetéről is jól lehetett látni a geomágneses vihar eredményét, ezért a pilóta az Északi-tenger felett tett egy kört a levegőben. Mindezt azért, hogy mind a két oldalon helyet foglaló utasok láthassák a jelenséget.
Az egyikük azt írta a Twitteren: nagy köszönet jár az EZY1806-os, Reykjavikból Manchesterbe tartó járat pilótájának, aki lehetővé tette, hogy megnézzék és megörökítsék a sarki fényt.
Big thanks to the @easyJet pilot of EZY1806 from Reykjavik to Manchester who did a 360 fly by mid flight to make sure all passengers could see the incredible Northern Lights ������ pic.twitter.com/A4CHi9Hqgo
— Adam Groves (@APTGroves) February 27, 2023
A cég szóvivője a SkyNewsnak úgy nyilatkozott, örül, hogy a pilóta lehetővé tette ezt a különleges alkalmat. Később kiderült, a Finnair légitársaság egyik pilótája is hasonló manővert hajtott végre.
A sarki fényről egyébként nagyon sok felvétel készült az Egyesült Királyságban.
If you’d have told me yesterday morning that by 9pm I’d be stood in a random field photographing the Aurora Borealis I would not have believed you - but you’d have been right.
— Kerrie Ann Gardner (@KerrieDoodles) February 28, 2023
The Northern Lights, seen from the Devon-Dorset border, 27th February 2023. pic.twitter.com/kshlKONCjB
WOW. I never thought I would get to see the Northern Lights this far south in the UK, here in Dorset! What an incredible display at Knowlton Church tonight, absolutely unforgettable. #aurorauk #northernlights #aurora #auroraborealis #northernlightsuk #dorset pic.twitter.com/9mPfp5ITxt
— Robin Goodlad Photo (@Robin_Goodlad) February 28, 2023
A sarki fény (az északi féltekén gyakran északi fénynek, illetve aurora borealisnak nevezett jelenség) a Föld északi és déli sarkánál a légkörbe behatoló töltött részecskék által keltett időleges fényjelenség. Leginkább késő ősztől kora tavaszig figyelhető meg gyakrabban (de nem állandóan) az északi sarkkörtől északra, illetve a déli sarkkörtől délre.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
(Kiemelt kép: Twitter / Adam Groves)
A miniszterelnök bejelentése szerint miniszterelnöki biztost fognak a témában kinevezni, több gyermekvédelmi vezetőt menesztettek, és kárpótlást kapnak az áldozatok.