szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sikerrel ugrotta meg az első, embereken végzett kipróbálás fázisát az az oltóanyag, amely a mellrák elleni küzdelemre készítené fel a szervezetet.

A Washingtoni Egyetem kutatói 66, a mellrák előrehaladott stádiumával diagnosztizált nőnek adták be a kísérleti vakcinát. Mindegyik nő korábban kezelésen esett át, így az ő esetükben már vagy megállt a rák terjedése vagy a daganatok már el is kezdtek visszahúzódni. Viszont mindegyik kísérleti alany esetében nagy volt a kockázata a rák kiújulásának – írja a Business Insider.

A kísérleti oltóanyagot megkapó nők 80 százaléka életben volt a kutatás első tízéves szakaszának a végén, ami bőven meghaladja a mellrákosoknál ötéves időszakra várt, 50 százalékos túlélési arányt.

A Washingtoni Egyetem által fejlesztett oltóanyag arra tanítaná meg a szervezetet, hogy megfelelő immunválaszt adjon a HER2 nevű fehérje túltermelődésére, amely az emlőben rákos sejtburjánzáshoz vezethet. A szervezet védekezőrendszere, ha fenyegetésként felismeri az ilyen sejteket, el tudja pusztítani azokat.

A klinikai vizsgálatok első fázisa során a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a résztvevő nők szervezete az oltóanyag különböző adagjaira hogyan reagált. A most induló második fázis során már a vakcina hatékonyságát, vagyis a védőhatását fogják vizsgálni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!