Több mint 50 évet kellett rá várni, de végre indul a nagy kaland: a NASA bemutatta a négy űrhajóst, akik megkerülik a Holdat
Az amerikai űrhivatal hétfőn megnevezte azt a négy asztronautát, egy nőt és három férfit, akik a jövő év végén vagy 2025 elején egy űrkapszulával megkerülik a Holdat.
MTI
A három amerikai és egy kanadai asztronautát ünnepélyes keretek között Houstonban mutatták be a nyilvánosságnak. Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és Jeremy Hansen nem landolnak majd a Holdon, de előkészítik a holdra szállást a következő legénység számára.
A legénység tagjai közül Christina Koch tartja a leghosszabb női űrrepülés világrekordját, és ő lesz az első nő, aki részt vesz egy Holdat célzó űrmisszióban. A kanadai Hansen kivételével mind többször jártak az űrben.
A négy űrhajós kiképzésében a tájékoztatás szerint most egy intenzív szakasz következik, hogy felkészüljenek az űrutazásra. Wiseman lesz a parancsnok, az afroamerikai Glover az űrhajó pilótája, Koch és Hansen pedig a misszió specialistáiként vesznek részt a küldetésben.
A kvartett lényegében az 1968-as Apollo-8 által végrehajtott küldetést, az első Holdhoz vezető, legénységgel végrehajtott missziót ismétli meg több mint 50 évvel később. A két misszió közötti leglényegesebb különbség a NASA Artemis-programja számára fejlesztett 21. századi technológiában mutatkozik meg. A görög mitológiában Artemisz Apollón ikertestvére volt.
Az Artemis-2 küldetésre induló négy űrhajós az Orion kapszulában kerüli majd meg a Holdat, útjukat körülbelül tíznaposra tervezik.
Az Artemis-2 küldetés űrhajósai (balról): Christina Hammock Koch, Reid Wiseman (ül), Victor Glover és Jeremy Hansen
NASA
Utoljára az Apollo-17 legénysége járt a Holdon 1972-ben. Először pedig az Apollo-11 űrhajósai landoltak 1969-ben. A Holdra fél évszázad után az Artemis-3 küldetés legénysége jut majd el újra, de várhatóan csak legalább 12 hónappal az Artemis-2 hazatérése után.
A NASA jelenleg nem tud űrhajósokat a Hold felszínére juttatni, az erre szolgáló rendszert Elon Musk SpaceX űrvállalata fejleszti. A Starship űrhajó a következő hetekben kezdi meg a repülési teszteket.
A Csillagvizsgáló magyar blog felmérése szerint a magyarok közt is akadnak, akik szerint a holdra szállás csak mese, és valójában soha nem járt ember az égitesten.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.