Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Elhagyta a szentpétervári kikötőt a világ első atommeghajtású teherhajója.
Június 24-én elhagyta a szentpétervári kikötőt a világ első atommeghajtású teherhajója. A 260 méteres Atomflot Szevmorputyot a paksi atomerőmű 2-es blokkjának fejlesztését lassan egy évtizede húzó Roszatom fejlesztette és gyártotta le.
A hajó a hivatalos közlemény szerint több mint száz konténert, fémszerkezetet, fűrészárut, darukat és járműveket szállít a Távol-Keletre, a rakodókapacitását szinte teljesen kihasználva. Az előzetes tervek szerint a távol-keleti orosz kikötőket 22 napos út után fogja elérni.
Oroszország évek óta kísérletezik vízen úszó atomlétesítményekkel: 2018-ban úszó atomerőművet tettek vízre, amit a környezetvédelmi aktivisták „lebegő Csernobilként” jellemeztek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.