Néhány órás leállás lesz a Wizz Airnél, a jegyvásárlást és a beszállást is érinti

A légitársaság alkalmazásában sem lehet majd jegyet vásárolni július negyedikén éjfél és reggel nyolc között.

  • hvg.hu hvg.hu
Néhány órás leállás lesz a Wizz Airnél, a jegyvásárlást és a beszállást is érinti

Karbantartási munkák miatt július negyedikén éjfél és reggel nyolc között nem lesz elérhető a Wizz Air honlapja és alkalmazása – közölte a légitársaság hétfőn.

A Wizz Air emiatt arra kért mindenkit, hogy vagy a tervezett leállás előtt, vagy azután vegyenek repülőjegyet. Ebben az időszakban viszont Wizz Air repülőgépek fognak indulni a repterekről, így mindenkit arra kérnek, hogy

kinyomtatva vigyék magukkal a beszállókártyájukat.

Arra pedig külön felhívták az utazók figyelmét, hogy ebben a nyolcórás időszakban nem fog tudni senki módosítani korábbi foglalásain, így ezt érdemes vagy a karbantartás előtt megcsinálni, vagy az ügyfélszolgálathoz, vagy az utasfelvételi pult segítőihez fordulni – ahol a módosítást ezúttal ingyenesen tehetik meg.

Veszélyben a nyaralás? 3000 járatot törölnek hajtóműproblémák miatt, a Wizz Air is érintett lehet

A járvány utáni megnövekedett igényeket egyébként is nehezen kielégíteni képes légiközlekedési-ipar most újabb problémával szembesül: az egyik legnagyobb gyártó új generációs hajtóművei olyan gyakran szorulnak karbantartásra, hogy gépek százai kényszerülnek földön maradni. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy már van légitársaság, amely emiatt jelentett csődöt. A hajtóműválság a Wizz Airt is sújtja.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.