Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A NASA tudósainak sikerült elsőként rögzíteniük egy idegen csillag kitörését. Rögtön négyet is.
Nagy reményeket fűztek a tudósok a Trappist-1 néven ismert csillagrendszerhez, amely 39 fényévnyire van a Földtől. A feltételezések szerint több olyan exobolygó is kering az M típusú törpecsillag körül, amelyek a lakható zónában vannak. Ezek közül az egyik legígéretesebb a Trappist-1b volt, ám nemrég kiderült: van vele egy nem is olyan kis probléma.
Ezúttal a tudósok a rendszer központi csillagára voltak kíváncsiak. Ward Howard, a Coloradói Egyetem csillagásza és a NASA tudósa csapatával a James Webb űrteleszkópot használva vette közelebbről is szemügyre a Trappist-1-et, és sikerült az, ami eddig senkinek: napkitörést, pontosabban csillagkitörést figyeltek meg. Egyszerre rögtön négyet.
Az Interesting Engineering azt írja, annak ellenére, hogy az égitest alig nagyobb a Jupiternél, a csillag naponta többször produkál jelentős méretű kitörést.
Hasonló méretű napviharra a Nap esetében havonta egyszer kerül sor.
A szakemberek 27 órán át figyelték meg a Trappist-1-et, amely során négy kitörést is sikerült rögzíteni. Erről az arXiv preprint szerveren megjelent tanulmányban írtak a kutatók, amelyben egy új stratégiát is javasolnak a csillag körül keringő bolygók megfigyelésére.
A vizsgálat során létrehoztak egy matematikai modellt, amellyel elválasztották a csillag felvillanó fényét a szokásos fényétől. A kutatók szerint a módszer segítségével a mostaninál sokkal tisztább képet lehetne készíteni a bolygókról.
Föld-szerű bolygót vizsgált a James Webb űrteleszkóp, szomorú hírt közölt róla
A James Webb űrteleszkóp a TRAPPIST-1b bolygót vizsgálta, ami egy olyan csillagrendszerben kering, ahol a lakható zónában hét bolygó is található. Ő az egyik.
Ami biztos: az ilyen kitörések megfigyelése elengedhetetlen az idegen világok vizsgálatához. Enélkül olyan elemeket azonosíthatnak a bolygók légkörében, ami valójában nincs is ott, illetve helytelen lehet a légkör összetételének megállapítása.
A vizsgálódás által a Trappist-1 rendszer hét bolygójáról is pontosabb képet kaphatunk.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.