Az emberre jellemző kétlábú mozgás egyedülálló a főemlősök között, és rendkívül ritka az állatvilágban. Hatalmas evolúciós lépésről van szó, ezért is kutatják bőszen az ezzel kapcsolatos nyomokat, leleteket. Korai őseink végtag-, váll, medence- és gerinccsontjai árulkodnak arról, nagyjából mikor következtek be a kapcsolódó evolúciós ugrások, azonban van még egy csontkészlet, ami kritikus szerepet játszhatott ebben: a belső fül csontjai – írja a ZME Science.

Ezek a csontok, egyfajta belső giroszkópként, roppant fontosak az egyensúly és a mozgás közbeni pozíciók megtartásában. Éppen ezért választották a Yorki Egyetem és a Kínai Tudományos Akadémia kutatói vizsgálatuk tárgyának a hatmillió éves Lufengpithecus majom maradványaiból hozzáférhető csontos belső fület. Ez a majomnemzetség a miocén korszakban élt, és mivel a jól ismert afrikai majmokkal szemben a főemlős családfa egy másik ágát jelentik, döntő szerepet játszik az evolúciós idővonal hiányosságainak pótlásában.

Bár a Kínában felfedezett koponyák nagyon eltorzultak, fejlett 3D CT szkenneléssel a szakemberek gyakorlatilag rekonstruálni tudták a belső fül csatornáit. Mivel e csatornák mérete és alakja összefüggésben van a mozgással, rekonstruálni lehetett az ősi majmok mozgását.

„A félkör alakú csatornák mérete és alakja összefügg azzal, ahogyan az emlősök, köztük a majmok és az ember mozognak a környezetükben. A modern képalkotó technológiák segítségével vizualizálhattuk a fosszilis koponyák belső szerkezetét, és tanulmányoztuk a félkör alakú csatornák anatómiai részleteit, hogy felfedjük, hogyan mozogtak a kihalt emlősök” – mondta Yinan Zhang, a tanulmány társszerzője és a Kínai Tudományos Akadémia Gerinces Őslénytani és Őslénytani Intézetének PhD hallgatója egy közleményben.

A kutatók – számos további összehasonlítást végezve – végül fel tudták vázolni az ember kétlábra állásának „háromlépcsős evolúcióját”. A korai majmok a fákon mozogtak, mint ma a gibbonok. A Lufengpithecushoz hasonló, a majmok és az emberek utolsó közös őse már kétlábon járást is végzett a fákon, és négykézláb közlekedett a földön. Az utolsó fázis volt a kétlábúság, ami ebből a széles ősi örökségből fejlődött ki.

Tanulmányuk arra is rávilágít, hogy a klímaváltozás is jelentős szerepet játszott a majmok mozgásának alakulásában. Az északi féltekén jégtáblák kezdtek kialakulni, és a hőmérséklet körülbelül 3,2 millió évvel ezelőtt kezdett lehűlni. Ezek a környezeti változások a belső fül csontos labirintusában bekövetkező változások felfutásának felelnek meg és a mozgásszervi evolúció gyors növekedését jelezhetik. Mindebből azt a következtetést vonta le a nemzetközi csapat, hogy az éghajlatváltozás fontos környezeti katalizátor lehetett a majmok és az emberek mozgásszervi különbségeinek elősegítésében.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.