„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Kiderült végre, kinek a maradványa az az állkapocsdarab, amelyre még 22 évvel ezelőtt talált rá egy arizonai fiatal.
Két évtizeddel ezelőtt egy köveket gyűjtő amerikai kisgyerek egy emberi állkapocsra bukkant Arizona államban. A szülei 2002-ben átadták a tárgyat a helyi rendőrségnek, amely eddig eredménytelenül nyomozott az ügyben – írja a CNBC.
A tudósítás szerint az áttörést az hozta, hogy az egyenruhások a nemrég átvitték a csontdarabot a New Jersey-i Ramapo Egyetem által működtetett genetikai központba. A kutatók végül a héten adtak ki egy közleményt, amelyben megfejtették a lelet rejtélyét: a maradvány Everett Leland Yager századoshoz tartozik, aki több mint 70 évvel ezelőtt halt meg Kaliforniában egy baleset során, kiképzés közben.
Yager maradványait a baleset helyszínén összegyűjtötték, majd átadták családjának, akik Missouri államban, a férfi szülővárosában temették el őt. Azt nem tudni, hogy a csont miként kerülhetett Arizonába, de úgy vélik, egy madár ragadhatta el azt.
Cairenn Binder, az intézmény igazgatóhelyettese szerint az esetet egy nyári tábor diákjai oldották meg tapasztalt kutatók segítségével. A tanulók júniusban kezdtek el dolgozni az eseten, két nappal később pedig már meg is volt, hogy kit tartanak a csont tulajdonosának.
Yager lánya nem sokkal később DNS-mintát adott, amiből végleg kiderült, hogy valóban édesapja maradványát találták meg. A csontot átadták a családnak, akik minden valószínűség szerint a férfi mellé temetik azt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
Cikkünk nyitóképe illusztráció.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.