E-cigit szív? Akkor erről tudjon: „aggasztó mennyiségű” ólmot és uránt találtak az e-cigizők vizeletében
Nem úgy tűnik, hogy az e-cigi jobb lenne a hagyományos dohánytermékeknél: most éppen veszélyes anyagokat találtak azok vizeletében, akik rendszeresen szívnak e-cigarettát.
hvg.hu
Mérgező nehézfémeknek tehetik ki a szervezetüket azok a tinédzserek, akik rendszeresen használnak e-cigit – állítja a Nebraska Egyetem kutatói által vezetett, a Tobacco Control folyóiratban publikált tanulmány.
A kutatók 200 amerikai fiatalt vizsgáltak, akik 13 és 17 év közöttiek voltak. Mint kiderült: azok vizeletében, akik naponta legalább nyolcszor szívtak bele az e-cigarettába, 30 százalékkal több ólom és kétszer több urán volt kimutatható – szemben azokkal, akik csak alkalmilag használták az e-cigit.
Arra is fény derült, hogy azoknál, akik az édes ízvilágú termékeket preferálták (szemben a mentolos, mentás ízekkel), az urán biomarkerei kiugróan magasak voltak. Ennek oka, hogy az e-cigikhez használt folyadékok tele vannak méreganyagokkal.
Csökken a hagyományos cigarettára gyújtók száma, de a legtöbb esetben a szokás nem vész el, csak átalakul. A jövedéki adó jelentős uniós emelése a hagyományos formában és az új módszerrel dohányzókat is érintheti.
A Science Alert hangsúlyozza: a kutatásból hiányzott egy olyan kontrollcsoport, amely nem használ e-cigit. Így össze lehetett volna vetni az eredményeket olyan emberekével is, akik abszolút nem használják az elektromos cigarettát.
Az e-cigi jelentette veszély azonban így is aggasztó, és további, nagyobb vizsgálatok lesznek szükségesek a területen. A kis létszámú vizsgálat nem jelenti egyenes ágon azt, hogy az e-cigi nehézfémek felhalmozódását okozza a szervezetben – viszont már korábbi vizsgálatok is jutottak hasonló megállapításokra.
Ez pedig igencsak aggasztó, ugyanis az ólom és az urán fejlődési rendellenességeket okozhatnak.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.