Az OpenAI egyelőre nem erősítette meg, de minden jel arra mutat, hogy a jövőben az interneten keres majd válaszok után a ChatGPT, és le is hivatkozza a forrásokat.
Komoly vetélytársat kaphat a Google, ha elkészül az OpenAI következő fejlesztése. A Bloomberg információi szerint ugyanis a vállalat a ChatGPT funkcionalitását kiegészíti egy olyan szolgáltatással, amivel az interneten lehet keresni. Az új kereső lehetővé teszi majd, hogy ChatGPT az interneten, valós időben kutasson a feltett kérdésre adható válaszok után, az eredményt pedig a hivatkozásokkal együtt mutatná meg a felhasználónak.
A Bloomberg szerint a funkció kísérleti üzemmódban már működik, de még dolgoznak rajta a fejlesztők. A lap azonban arról ír, hogy a funkció egyik változata képes lehet a szöveges tartalom mellé illusztrációkat is csatolni, ha ennek szükségét érzi. Például, ha valaki arra kéri a chatbotot, hogy magyarázza el, hogyan kell mondjuk kicserélni egy ajtón a kilincset, akkor a szövegesen leírt lépések mellé képeket is társíthat.
Ahogy a lap is megjegyzi, a ChatGPT-nek már van egy kereső funkciója, amit a fizetős ügyfelek használnak, de az nem működik túl jól: hibás leírást vagy helytelen hivatkozásokat tartalmazó válaszokat adhat.
Nem először lehet hallani az OpenAI fejlesztéséről. Nemrég az X-en írt arról a fejlesztőként dolgozó Charly Wargnier, hogy a cég létrehozott egy aloldalt search.chatgpt.com címen, ami először átirányította a látogatót a ChatGPT oldalára, most pedig egy üzenetet jelenít meg azzal, hogy nem található (rajta tartalom).
Is this the most serious threat @Google ever faced?@OpenAI’s SSL certificate logs now show that they’ve created https://t.co/gC0JwV62kl.Either OpenAI is about to go after Google Search, or it’s also possible that https://t.co/gC0JwV62kl is a subdomain for searching within… pic.twitter.com/Ppn1aU59u2
Bár az OpenAI hivatalosan még nem erősítette meg, hogy internetes keresőt fejleszt, a lépés logikusnak tűnik, legalábbis ha továbbra is szeretne lépést tartani a riválisaival.
Ha a mesterséges intelligenciára alapuló keresés elterjed, az alapvetően fog megváltozni, ahogy internetezik az emberiség. Nagy élmény lesz, nagy kérdésekkel.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.