Az orvosok részéről is komoly odafigyelést igényel, hogy egy nagyobb sebet úgy lássanak el, hogy az lehetőleg steril maradjon, és ne kerüljön bele olyan baktérium, ami szövődményekhez vezethet, vagy lassíthatja a seb gyógyulását. Könnyen lehet azonban, hogy a jövőben ez másként lesz, és arra törekednek majd, hogy egy bizonyos baktérium minél könnyebben el tudjon majd szaporodni a sebben.
A Pennsylvaniai Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy melyik baktérium segítheti esetleg a sebek gyógyulását. A szakemberek így jutottak el az Alcaligenes faecalis nevű baktériumhoz, amit eredetileg a székletben találtak meg. A kísérletek során azt tapasztalták, hogy a mikroba nagyon hasznosnak bizonyult a krónikus sebek gyógyításában, különös tekintettel a cukorbetegekre. Minderről a Science Advances című tudományos lapban tettek közzé publikációt.
A cukorbetegek esetében különösen nagy probléma, ha kisebesedik a lábuk. Ennek oka, hogy a szervezet összehangolt sebgyógyulási folyamata összeomlik, ami sokkal nehezebbé teszi a krónikus sebek gyógyítását és gyógyulását. Mivel ezeket a sérüléseket nagyon nehéz kezelni, jelentősen megnő a fertőződés veszélye, így sok esetben nem marad más megoldás, mint az amputáció. A hasznos baktériumok alkalmazásával azonban elősegíthető lehet a természetes gyógyulás – írja a BGR.
A kutatók többféle baktériumot is kipróbáltak, így bukkantak rá az Alcaligenes faecalisra. A szakemberek először azt hitték, csak egy mellékesen odakeveredett mikrobáról van szó, ám amikor tenyésztették és kezelni kezdték vele a sebet, azt találták, hogy meglehetősen hatékonyan segíti elő a gyógyulást.
Az egérkísérletek során arra jutottak, hogy a cukorbeteg állatokban a baktérium jelenléte gyorsabban mozgó keratinocitákat eredményezett. A keratinociták a bőr legkülső rétegének az epidermisznek a domináns sejttípusa. Ezek az epidermisz legmélyebb rétegét alkotó, folyamatosan osztódó őssejtektől származnak, differenciálódásuk során pedig keratintartalmú, élettelen szaruréteget hoznak létre a bőr felszínén, amely megvédi a mélyebben fekvő szöveteket a környezet viszontagságaitól.
Hogy pontosan milyen mechanizmus húzódik meg a baktérium és a sebgyógyulás között, egyelőre nem tudni, így ez alaposabb kutatást igényel. Az eredmény azonban meglehetősen biztató.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.