Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Ékes példája egy szlovén nő esete annak, miért érdemes komolyan venni, ha egy háziállat harapása után furcsa tüneteket tapasztal: megeshet, hogy egy ritka fertőzést kap így el.
Igencsak különös esetet mutat be az Emerging Infectious Diseases tudományos folyóiratban a napokban publikált esettanulmány: egy legyengült immunrendszerű nő macskája komoly egészségi problémát okozott.
A macska ugyanis egy rendkívül ritka bakteriális fertőzéssel „ajándékozta” meg az 56 éves szlovén nőt, akinek egy nemrégiben történt veseátültetés miatt volt gyenge az immunrendszere. A szóban forgó fertőzés a Mycoplasma arginini, amit az orvosok a macska számlájára írtak.
A nő azt követően fordult segítségért, hogy három héten át duzzanatoktól, bőrpírtől és fájdalomtól szenvedett a bal karján. Első alkalommal antibiotikumot adtak neki, ám ez nem vált be: az állapota csak rosszabbodott, és öt napra rá már kórházba került. Ekkorra már alig tudta mozgatni a bal csuklóját.
A vizsgálatok kiderítették: a fertőzés átugrott a csuklóízületeire, az inakra, valamint a bőrre is. Mint a Gizmodo kifejti, az orvosok gyorsan gyanakodni kezdtek, hogy a nőnek talán valamilyen szokatlan baktérium tanyázhat a karjában – és az erre vonatkozó vizsgálatok meg is erősítették a Mycoplasma arginini jelenlétét.
A Mycoplasma-baktériumok azért számítanak szokatlannak, mert nagyon kicsik, és nincs sejtfaluk – utóbbi miatt a legtöbb hagyományos antibiotikum nem működik ellenük. A nő később elárulta, hogy a macskája megharapta a bal karját.
A rejtély megoldása után egy hatékonyabb antibiotikumos kezelésbe kezdtek – ugyan még ekkor is kialakultak további komplikációk rövid időre, végül kellően felépült a nő ahhoz, hogy kiengedjék a kórházból. A kontrollvizsgálatokból kiderült: a fertőzés elmúlt.
Mint a tanulmány rávilágít, a baktérium gyakran megtalálható a háziállatokban, főleg a légúti és a nemi szervek környékén. A publikáció szerzői mintát vettek a nő három macskájától és kutyájától, és az egyik macskánál Mycoplasma-baktérium jelenlétére bukkantak – de minden kétséget kizáróan nem sikerült megállapítani, hogy az Mycoplasma arginini lehet-e. Ennek ellenére, mivel minden más tényező stimmel, úgy vélik, a macska lehetett a fertőzés forrása.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.